Az új fából készült, galériás játszóház 540 ezer forintba került, s egy régi ismeretség nyomán győri vállalkozók készítették, kedvezményes áron – mondta a Vehírnek Némedi Lajos. Egyébként a képviselőnek összesen három millió forint képviselői kerete maradt, felhalmozva az előző évek el nem költött összegeit is. A keretemet a legésszerűbb, és számomra fontosnak tartott célokra kívánom elkölteni – mondta a képviselő.
A nyár folyamán nem ez volt az egyetlen fejlesztés a Jutasi úti óvodában. Az intézményre összesen 2 és fél millió forintot költöttek. Kicserélték a parkettát, illetve a „Szemünk fénye” program keretén belül a világítótesteket is kicserélték.