Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 7. Gizella
Veszprém
17°C
2024. május 7. Gizella
Veszprém
17°C

A sereghajtó ellen a VFC

2012. március 30. 21:18 // Forrás: veszpremfc.hu
A labdarúgó NB II 21. fordulójában a tabella utolsó helyén álló Dunaújváros látogat az ötödik helyezett Veszprémhez.

A Dunaújváros az őszi idény zárásakor három győzelemmel és tizenkét vereséggel rendelkezett, legyőzött ellenfeleik a Baja, a Sopron és a Győr II. voltak, első sikerüket pedig a tízedik fordulóban érték el. Vereségeik közül a legsúlyosabbat éppen legutóbbi ellenfelünktől, a Szigetszentmiklóstól, valamint az Ajkától szenvedték el, egyaránt 7:0 arányban.

A Veszprém FC szeptember 24-én vizitált Dunaújvárosban, s 2:1-re tudtunk győzni Alex és Thiago góljaival. A tavaszi idény eddigi öt mérkőzését tekintve ellenfelünk egy győzelemmel (Ajka) és két döntetlennel (Gyirmót, BKV-Előre) öt pontot gyűjtött, de érdekesség, hogy a 450 perc alatt egyetlen gólt lőttek csupán.

Vágó Attila vezetőedzőnk nyilatkozott a klub hivatalos honlapjának, ahol elmondta, a csapat bizonyíthatja tartását a szombati mérkőzésen.


Vágó Attila (archív fotó)

– Nagyon komolyan és szorosan tartottam a gyeplőt a hétközi edzéseken, ugyanis eredményességben nagyot létünk előre, de nem szállhatunk el magunktól. Már az is nagy szó, hogy a holnapi találkozón szinte kötelezőnek számít a győzelmünk, de óvatosan kell bánni legutóbbi sikereinkkel – figyelmeztetett a VFC vezetőedzője.

– Nem a nagyképűség mondatja velem, de csak a győzelem az elfogadható eredmény, amelynek kivívását azért nagyban megnehezíti, hogy Molnár, Thiago, Császár és Pierre sérüléssel bajlódik, s csak közvetlenül a találkozó előtt derül majd ki, hogy vállalni tudják-e a játékot. Öröm az ürömben, hogy Balinak lejárt az eltiltása és pályára léphet – fogalmazott a tréner.

Forrás: veszpremfc.hu

vehir.hu
Kovács Bálint
további cikkek
A Pápa legyőzte az Úrkútot, élre állt az Almádi vármegyei foci A Pápa legyőzte az Úrkútot, élre állt az Almádi Nehezen alakulhatna izgalmasabban a Vehir.hu vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokság hajrája. A 26. forduló szombati rangadóján a negyedik Pápa legyőzte az Úrkút csapatát. Mivel az Almádi és a Fűzfő is nyert, az éllovas címvédő visszacsúszott a harmadik helyre. 2024. május 5. 22:31 Nyert a Veszprém, folytatódik a harc a bajnoki címért Practical VSC Nyert a Veszprém, folytatódik a harc a bajnoki címért A Practical VSC Bartusz Dániel duplájával magabiztos diadalt aratott a Csornai SE vendégeként a labdarúgó NB III vasárnapi összecsapásán. A címvédő veszprémiek továbbra is harcban állnak a bajnoki címért. 2024. május 5. 19:01 Az Úrkút pápai vendégjátéka a forduló rangadója vármegyei foci Az Úrkút pápai vendégjátéka a forduló rangadója Az éllovas, bajnok Úrkút a negyedik helyezett Pápához látogat a Vehir.hu vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának szombat esti összecsapásán. 2024. május 2. 6:02 Izgalmas lesz a bajnokság hajrája Erről jut eszembe… Izgalmas lesz a bajnokság hajrája Közeledik, sőt, már itt is van a labdarúgó-bajnokságok hajrája. Ilyenkor minden szurkolóból matematikus lesz, hiszen elkezdődik a számolgatás, hogy a kedvenc csapatnak hány pontot kell még szerezni a bajnokság megnyeréséhez, egy dobogós hely eléréséhez, vagy a bennmaradás kiharcolásához. 2024. április 30. 0:12

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.