Sikeresen zárult a felkészülés finise
Már a kedd délutáni edzés után elindultunk Mosonmagyaróvárra, hogy másnap korán reggel kipihenten tudjuk Bécsbe utazni. Onnan egyenesen Göteborgba repültünk, majd a landolást követően hamar odaértünk a hotelünkbe. A korai érkezésnek köszönhetően még aznap este tudtunk tartani egy „lazább” tréninget, annak érekében, hogy az utazás fáradalmait kimozogjuk a végtagjainkból. Ilyés kiesése miatt pedig amúgy is szükségünk volt minden plusz gyakorlásra, hogy jobban összeszokjunk Katzirz Dáviddal. Esténként a két csodálatos gyúrónk, Mezei Csabi és Tímár Csabi vett kezelésbe minket, hogy minél megfelelőbben regenerálódjunk.
Másnap ugyanazt a programot „modelleztük” le, amelyet a másnapi meccs napjára terveztünk: 9-kor keltünk, 10-kor pedig egy amolyan „reggeli ebéddel” nyitottunk, hiszen elég korán kezdődött a mérkőzés. Szerettünk volna a meccs időpontjában a másnapi találkozó helyszínén edzeni, de nem sikerült, mert ott már a torna előkészületei zajlottak. Így a komplexum egyik másik csarnokában tudtunk készülni, amely foglalkozás ismét remekül sikerült.
„Százötven százalékkal tudunk egymásért küzdeni”
Gyorsan el is jutottunk a pénteki naphoz, amit már nagyon várt a csapat. Felkeltünk, megreggeliztünk a már említett módon, s szinte máris készültünk a mérkőzésre. A hotel alsó részéből egyből át tudtunk menni a csarnokba, ehhez ki sem kellett menni az épületből.
Hullámzó volt a macedónok elleni találkozó, amelyen hol mi, hol pedig az ellenfél vezetett, de a legfontosabb, hogy a végén mi jöttünk ki győztesen. A mi együttesünkben mindig volt egy olyan ember, aki pluszt tudott hozzátenni. A csapat mindent megtett a győzelemért. Mindenki átérezte a felelősségét annak, hogy mi a cél, ezért talán picit görcsösek is voltunk, de a hullámvölgyekben is mutatta a csapat az erejét. Úgy vélem, hogy Carlos Perezen kívül nincsen világklasszis játékos ebben a csapatban, de százötven százalékkal tudunk egymásért küzdeni, s ha nem is játszunk jól, akkor is át tudjuk egymást lendíteni a holtpontokon. Most is ez történt.
Óriási boldogság, visszafogott ünneplés
Felhőtlen boldogság lett rajtunk úrrá a lefújás után, bár tudtuk, hogyha másnap a brazilokat nem verjük meg, akkor mit sem ér ez a győzelem. A dél-amerikaiakat tavaly könnyedén vertük a vb-n, de itt most az olimpia kvótáért ment a harc, s ők sem feltett kézzel jöttek. Papíron sokkal jobbak vagyunk náluk, de ezt a pályán is be kellett bizonyítani. Jól kezdtünk, sokáig a kezünkben tartottuk a meccset, az utolsó tíz perc azonban nem úgy alakult, ahogy szerettük volna. Néggyel vezettünk, mégis nehéz véghajrá következett. A biztos vezetésünk tudatában megremegett a kezünk, de akkor sem veszekedtünk egymással, hanem felálltunk és küzdöttünk minden labdáért. A végén Krivokapicsnak egy olyan erős lövése ment kapura, amit a kapus csak kiütni tudott, s ekkor a szerencse mellénk állt, hiszen Zubai Szabi kezébe pattant a játékszer, amit majdhogynem az üres kapuba kellett lőnie. Ezzel eldőlt a javunkra a meccs.
A lefújás után úgy éreztük, hogy megtettünk mindet, amit kell, de bennem volt egy rossz megérzés a svéd-macedón meccsel kapcsolatban. Soha életemben nem éreztem még ilyen hosszúnak hatvan percet. Azonban úgy láttam, hogy a svédek sem szerettek volna velünk másnap élet-halál harcot vívni, ezért mindnet megtettek a győzelemért. Ez bekövetkezett, így az is eldőlt, hogy kijutottunk az olimpiára. Óriási boldogságot érzetünk ekkor. Tudtuk azonban azt is, hogy vár még ránk egy ütközet a házigazdák ellen. Ezért visszafogott ünneplést kértem a társaktól, így este 11 körül már mindenki ágyban volt.
A másnapi tétnélküli meccsen mindkét fél pihentette néhány meghatározó játékosát. Ennek ellenére nagyon jó találkozót vívtunk, szinte végig vezettünk, de az utolsó pillanatban vesztettünk.
„Hatalmas bravúr, de megérdemeltük”
Ettől persze nem lett keserű a szánk íze. Összességében így is pozitívan értékelem ezt a három napot, hiszen a célunkat elértük. Fantasztikus, hogy a második olimpiámra készülhetek, egy sportoló életében ugyanis ez a legfontosabb dolog. Hatalmas bravúr, hogy 2004 után ismét ott lehetünk az ötkarikás játékokon, hiszen magasan jegyzett európai válogatottaknak nem sikerült ez. Megérdemeltük a kijutást, hiszen többször is bebizonyítottuk, hogy ott van a helyünk az elitben.
A Londonig vezető út azonban cseppet sem volt könnyű. A szlovénok elleni selejtezőn kezdődött, ahonnan kijutottunk a svédországi vb-re. Ott ismét nagy dolgokat hajtottunk végre, s a hetedik hellyel elértük a kvalifikációs tornát. Aztán jött az Eb, ahol ismét remek ellenfelek ellen bizonyítottunk. Sokra hívatott csapat. Remélem, hogy ezt a továbbiakban is bizonyítani tudjuk.
Óriási megtiszteltetés számomra, hogy a válogatott csapatkapitánya lettem. A vezetők felkértek, hogy mint egyik legidősebb, legrutinosabb játékos, ellássam ezt a tisztséget, amíg Ilyés Feci nem tér vissza. Remélem, hogy ez minél hamarabb bekövetkezik. Hozzá kell tennem, hogy túlzottan sok feladatom nincs ezzel a tisztséggel, hiszen mindenki tudja a dolgát, s mindenki remek viszonyban van mindenkivel.
Újra itthon
Túl sok ünneplésre itthon sem volt időnk, hiszen a veszprémi klubbal folytatódnak a küzdelmek. A BL-búcsú után a Magyar Kupa és bajnoki cím megvédése a legfontosabb célunk. Ezen a héten már gőzerővel készülünk a hétvégi kupadöntőre. Szombaton a Tatabányával találkozunk az elődöntőben, vasárnap pedig remélhetőleg döntőzünk, vélhetően a Szeged ellen. Újra össze kell szokunk, hiszen vannak olyanak, akik nagyon sokat játszottak az elmúlt időszakban, és olyanok is, akik végig itthon edzettek. A szegediek és mi is pozitív benyomássokkal tértünk haza. A céljaink eléréséhez fejben helyre kell tennünk a történéseket, s vissza kell állni a régi kerékvágásba.
Fazekas Nándor
