Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szeretünk itt élni

2012. április 28. 2:05
Veszprém a sport és a kultúra tekintetében kiemelkedőt kínál, a turizmusba azonban plusz energiákat kell fektetni. Készül a város marketingstratégiája.

Az önkormányzati szférában közbeszéd tárgyává vált a városmarketing, ez akkor erősödött meg, amikor a kormány meghirdette az Európa Kulturális Fővárosa pályázatot, amit végül Pécs nyert el. Veszprém számára is számos tanulsággal szolgált a pályázat – emelte ki köszöntőjében Porga Gyula polgármester a Városmarketing stratégia társadalmasítása című konferencia elején pénteken délelőtt a városházán, hozzátéve, a konferencia legfontosabb része, hogy a települések megismerhetik egymás gondolatait ebben a témakörben.

A Veszprémre vonatkozó városmarketing stratégia közel végleges verzióját tárgyalták meg ezen a napon az érintettek, valamint Győr és Eger koncepciója is bemutatkozott. A meghívottak között szerepeltek civil szervezetek, az oktatási, kulturális élet képviselői, fesztiválszervezők, valamint gazdasági szereplők. – Bemutattuk, hol tartunk most, milyen prioritások, megoldási javaslatok születtek – tudtuk meg dr. Lőrincz Katalintól. A Veszprémi Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, városmarketing szempontból egyértelműen a veszprémi lakosság tartozik a célcsoportba, mellette az egyetemisták, a turisták, az itt élő és dolgozó vállalkozók, illetve befektetők. – Veszprém a sport és a kultúra tekintetében kiemelkedőt kínál, a turizmusba azonban plusz energiákat kell fektetni – tette hozzá.

–  A legerősebb hagyomány a „Királynék városa” szlogen köré fonódik, de ezt termékszinten újra kell gondolni. Ne csak a régi idők, hanem a ma királynőiről is beszéljünk – vélekedett Lőrincz Katalin, megjegyezve, minden kimutatás azt mutatja, Veszprém élhető város, a helyiek szeretnek itt élni. A primer felmérések alapján megállapítható, az itt élők számára fontos az ökoszemlélet, például a kerékpáros közlekedés, a szelektív hulladékgyűjtés, vagy éppen a parkok kihasználtsága.

– A turisták részéről jelenleg a Veszprémben töltött idő átlagosan közel két nap, amit mindenképp szeretnénk növelni. A vendégéjszakák száma százezer feletti, ennek 75 százalékát belföldi turista tölti nálunk. Érdekes, hogy a látogatók nagy része minőségi élményekkel tér haza, prémium kategória felé való eltolódás figyelhető meg – mutatott rá Lőrincz Katalin.

A városi marketingstratégia felépítésének tavaly szeptemberben kezdtek bele, a végleges verziót a májusi közgyűlés tárgyalja.
 

Cseh Zoltán
további cikkek
V-Busz: a környezeti terhelés csökkent, a szolgáltatás színvonala nőtt 2025-ben közélet V-Busz: a környezeti terhelés csökkent, a szolgáltatás színvonala nőtt 2025-ben A veszprémi közösségi közlekedés tavalyi éve az optimalizációról és a digitalizációról szólt: miközben a járatkimaradások száma továbbra is minimális maradt, a jelképes összegű diákbérlet eladásai átlépték a százezres álomhatárt. ma 15:13 Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél közélet Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. ma 13:42 SZJA-bevallás 2026: 15 buktató, ami pénzbe kerülhet (kriptóügyletek, ETF-ek, részvények) PROFIT-ADÓ 2006 SZJA-bevallás 2026: 15 buktató, ami pénzbe kerülhet (kriptóügyletek, ETF-ek, részvények) A 2025-ös jövedelmeidről 2026. május 20-ig kell beadnod az SZJA-bevallást. A NAV 2026. március 15-től elkészíti és megmutatja az adóbevallási tervezetet az eSZJA felületen. A tervezet sok adatot tartalmaz, DE NEM LÁT MINDENT. Ha volt lakáskiadásod, ingatlaneladásod, befektetésed, kriptód, vagy utólag érvényesítenél kedvezményt, akkor ezeket neked kell beírni a bevállásba! ma 12:27

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.