Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

„Hiba” csúszott az ünneplésbe

2012. május 10. 6:55
A már bajnok Veszprém két góllal kikapott a Vasas vendéglátójaként a futsal NB II Nyugati csoport felsőházi rájátszásában.


A galéria megtekintéséhez kattintson a fotóra!

A Vasas csapatát fogadta az FCV az utolsó hazai NB II-es bajnoki mérkőzésen, mely kisebb ünnepséggel kezdődött a késői idő ellenére szép számmal kilátogató nézők előtt. Az Angel Chearleeders bemutatója után Porga Gyula, városunk polgármestere és Lakatos Antal, elnökségünk tagja, a Kinizsi Bank elnök-vezérigazgatója adta át (nem hivatalosan) a bajnoki aranyért járó kupát a csapat kapitányának, Bényi Kálmánnak. Sőt városunk vezetője a kezdőrúgást is magára vállalta.

Korcsmár két gyors találatával megadta a mérkőzés alaphangulatát, amelyet egy öngól követett, így biztos vezetést szerzett csapatunk. Sajnos ez kissé elaltatta a fiúkat és a Vasas fiataljai megérezték a lehetőséget és két találattal szorossá tették a mérkőzést, melynek eredménye a félidőig már nem változott.

A szünetben ismét az „angyalok” szórakoztatták a közönséget, akik örömmel vették a lányok műsorát.

A második játékrész egyre inkább nem úgy alakult, ahogy a veszprémiek elképzelték, hiszen a Vasas két találattal megfordította a meccset. Weisznek még sikerült egyenlíteni, majd ismét a vendégek jutottak előnyhöz, sőt két góllal eldőlni látszott a mérkőzés. Finta még szabadrúgásból szépített, de a végén büntetőből (10 méteres) beállította a Vasas a 5:7 arányú végeredményt.

Futsal NB II Nyugati csoport, felsőházi rájátszás, 9. forduló:
1. Futsal Club Veszprém–Vasas 5:7 (3:2)
Veszprém: Kasza – Bényi, Weisz, Hazuga, Szabadfi. Csere: Sárdi (kapus), Finta, Pálfi, Tar, Csejtei, Korcsmár, Vingelman. Vezetőedző: Németh Gábor.
Vasas: Fehér J. – Fehér K., Závodszky, Rodrigo, André. Csere: Sajben (kapus), Nagy A., Kulik, Ruzicska. Vezetőedző: Tóth Keve.
Gólszerzők: Korcsmár (6., 8.), Rodrigo (13. – öngól), Weisz (26.), Finta (34.), illetve Ruzicska (18.), Fehér K. (19., 22.), Závodszky (24.), Rodrigo (26., 28., 39.)

– Összességében a csapat a mai mérkőzésen fejben nem koncentrált megfelelően, ami ismét bizonyított, hogy csak teljes koncentráltsággal lehet eredményt eléri a futsalban. Ezúton köszönjük a szurkolóinknak és szimpatizánsainknak az égész éves segítségét, buzdítását. Bízunk benne, hogy jövőre az NB 1-ben is tudunk kellemes élményeket szerezni városunk sportszerető lakosságának – fogalmazott Rajki Tamás ügyvezető a klub hivatalos oldalán.

A csapat pénteken (2012. május 11.) a Dupont FC ellen zárja a bajnokságot.

vehir.hu
Kovács Bálint

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.