Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ki lesz az év üzletembere?

2012. május 13. 15:25 // Forrás: hirado.hu
Kilencedik alkalommal hirdetik meg "Az év üzletembere" díjat, melyet hazánkban először 2003-ban osztottak ki.

Az idén kilencedik alkalom hirdetik meg "Az év üzletembere" díjat, amelyre július 13-áig lehet pályázni - közölte a díjalapító Ernst & Young az MTI-vel. Az elismerés célja, hogy kiemelje azokat az újító szellemű vállalkozókat, akik sikeres üzletemberként, kiegyensúlyozott működéssel válaszoltak az elmúlt évek társadalmi és gazdasági változásaira, és átvezették vállalatukat egy új időszámításba.

A több mint 20 éves múlttal rendelkező díj jelenleg hat kontinens 50 országában több mint 50.000 résztvevővel van jelen. Magyarországon első alkalommal 2003-ban osztották ki ezt az elismerést.

Havas István, az Ernst & Young vezérigazgatója hangsúlyozta: hisznek abban, hogy a kiemelkedő üzletemberek követendő utat mutatnak a magyar társadalom számára, sikereik hozzájárulnak országunk versenyképességéhez, a pozitív hírnév erősítéséhez.

Pályázni jelöléssel vagy jelentkezéssel is lehet, az elbírálás kritériumai között külön figyelmet kap a vállalkozói szellem, a vállalat pénzügyi eredménye, a személyes integritás, a stratégiai gondolkodás, az innovációs készség, valamint a cég nemzetközi piacokon elért esetleges sikere.

A fődíj mellett idén is három különdíjra is lehet pályázatni a "Jövő ígérete", "Merész újító" és a "Példakép" kategóriában. Az Ernst & Young a beérkezett anyagok elbírálásának jogát idén is az évente megújuló független bírálóbizottságnak adja, amelyet a magyar tudományos, illetve üzleti élet kiválóságai alkotnak. A független bírálóbizottság tagjai: Bayer József, az Axel Springer Kiadó ügyvezető igazgatója, Horváth Gergely Domonkos, az MNV Zrt. vezérigazgatója, Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke, Krisán László, a KA-VOSZ Zrt. vezérigazgatója, Rudas László, a Rudas Holding elnöke, Istenhegyi Klinika alapító elnök-vezérigazgatója, FBN-H alapító elnöke, Soós Csaba, az E-Star Alternatív Energiaszolgáltató Nyrt. elnöke, Szűcs Ildikó, az OTP Bank elnöki főtanácsadója.

Az elmúlt évben "Az év üzletembere" díjat Soós Csaba, az E-Star Alternatív Energiaszolgáltató Nyrt. elnöke kapta, aki az idén Magyarországot képviseli az Ernst & Young "World Entrepreneur Of The Year" nemzetközi gáláján Monte Carlóban, ahol az egyes országok fődíjának nyertesei vesznek részt. Magyarországon "Az év üzletembere" díjat az elmúlt években Bodrogai Ferenc, a Forest-Papír Kft. tulajdonosa és ügyvezető igazgatója, Gerendai Károly, a Sziget Kft. ügyvezető igazgatója, Jaksity György, a Concorde Értékpapír Zrt. alapítója, az igazgatóság elnöke, Bojár Gábor, a Graphisoft SE Európai Zrt. elnöke, Demján Sándor a TriGránit Fejlesztési Zrt. alapító elnöke, Kürt Sándor, a Kürt Zrt. elnöke, illetve Csányi Sándor, az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója vehette át.

Az Ernst & Young 1986-ban, Amerikában indította útjára az "Entrepreneur Of The Year" (EOY) programot, az egyetlen nemzetközi, védjegyoltalommal ellátott üzleti díjat, amely az elismeréshez vezető erőfeszítésekről, kitartásról, hitről, valamint a kimagasló teljesítményt felmutató üzletemberekről szól.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.