Lakásán fogták el a körözött személyt
Veszprémi lakásán fogtak el egy körözött személyt szerdán délután Veszprémben. A 23 éves helyi férfit a nyomozók betöréses lopás elkövetésének gyanúja miatt keresték, majd elfogását követően a Veszprémi Rendőrkapitányságra előállították, gyanúsítottként kihallgatták.
Lebuktak a trükkös tolvajok
Azt hitte gyerek van a kocsi mögött, de mire leellenőrizte, a járműből közel fél millió forintnyi érték tűnt el.
Egy magyar származású osztrák állampolgár vásárolt 2012. május 16-án a délelőtti órákban Veszprém városszéli hipermarketjében. Miután fizetett, a bevásárlókocsit az autójához tolta és átpakolta a termékeket. Ennek végeztével válltáskáját az autója jobb első ülésére helyezte, majd indulni akart. Mielőtt azonban a parkolóhelyről kiállt volna, egy „jószándékú” fiatal férfi lépett az autóhoz és arra figyelmeztette, hogy egy gyereket látott matatni a kocsi hátsó kerekénél.
A vevő megköszönte a segítséget, s azonnal kiszállt, hogy ellenőrizze, nem történt-e baj. A segítőkész idegen ezután eltávozott a helyszínről, társával egyetemben, aki a néhány másodperc alatt ki is kapta a táskát az ülésről. Az eltulajdonított táskában 470 ezer forintnyi érték volt.
A trükkös tolvajok azonban nem számoltak azzal az éber biztonsági őrrel, aki a gyanús személyekre felfigyelve egyből utánuk eredt. A két elkövetőt már csak akkor érte utol, amikor beszálltak egy gépkocsiba, majd – felszólítása ellenére – a helyszínről elhajtottak. A gépkocsi rendszámát azonban a szemtanú feljegyezte, amelynek segítségével, a gyors rendőri reagálásnak köszönhetően a megzavart bűnözőket Várpalotán elfogták. Elszámoltatásuknál kiderült, hogy amikor észrevették az őket lebuktató biztonsági őrt, a táskát eldobták. Az később a parkolóban elő is került, így a sértettnek az ijedtségen kívül vagyoni kára nem keletkezett.
A két székesfehérvári tolvaj és a sofőrjük az éjszakát már a rácsok mögött töltötte, ugyanis kihallgatásukat követően őrizetbe vételükre került sor.
A rendőrség felhívja a tisztelt lakosság figyelmét, hogy a bevásárlásaik során és azt követően is fokozottan ügyeljenek értékeikre, azokat még rövid időre se hagyják felügyelet nélkül. Amikor a gépkocsiból kiszállnak, zárják le az ajtókat, illetőleg az üléseken és más kívülről is jól észlelhető helyen ne tároljanak értékeket!