Az eset még az elmúlt hét végére, péntek estére tehető, ám szálai csak mára kezdtek kibontakozni. Az egyik zirci kocsma előtt egy kisebb társaság beszélgetett, amikor egy autó kanyarodott eléjük. A benn ülő öt utas közül az egyik kiszállt, s szó nélkül ütlegelni kezdte a társaságból a helybéli 27 éves V. R.-t. Ekkor azonban a beszélgetők hirtelen szétszéledtek, s magára hagyták a büntetlen előéletű, 34 esztendős veszprémi N. H.-val a sértettet.
A bántalmazott ezután hazatért, s mint azt a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől, dr. Váradi Piroskától megtudtuk, hétfőn találták meg halva.
A rendőrség ezt követően nagy erőkkel, összehangolt nyomozásba fogott, s rövid időn belül meg is találta a tettest, aki nem tagadta a történteket. A fiatalembert őrizetbe vették, kihallgatták, majd szerda délután el is engedték. Halált okozó testi sértés miatt folyik ellene a vizsgálat. Arra keresik tehát a választ a rendőrök, vajon van-e összefüggés az ütlegelés és a haláleset között.