Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Egyre többen szabadulnának autójuktól

2012. május 30. 17:20 // Forrás: MTI
Az idén tavasszal húsz százalékkal többen hirdették eladásra személyautójukat, mint egy évvel ezelőtt. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A vevői érdeklődés azonban folyamatosan csökken a Használtautó.hu internetes szakportál adatai szerint. A flotta- és gépjárműkezelő LeasePlan Hungária Zrt. szerint az egy-két éves, keveset futott gépkocsikból hiány van.

Az általános gazdasági környezet romlása, valamint a járművekhez kapcsolódó költségek megugrása egyre több autóst kényszerít arra, hogy megpróbáljon megválni járművétől - közölte az autós portál szerdán.

Adataik szerint az előző évekhez hasonlóan az idén is megugrott a tavaszi hónapokban a hirdetések száma. Ezúttal azonban a szokásos 65-66 ezer helyett csaknem 80 ezer használt kocsit kínáltak eladásra.

A járműkategóriákon belüli tendenciákra rámutatva a portál közölte: 2010-hez képest a mini- és kisautók hirdetéseinek száma alig emelkedett, terepjáróból viszont csaknem kétszer, míg egyterű autókból másfélszer annyit hirdetnek meg Magyarországon, mint két évvel ezelőtt.

A kereslet csökkenését is jelzik a számok: a portál februárban még több mint 20 millió hirdetésletöltést regisztrált, májusra ez az érték 16,3 millióra esett. Így a közlemény szerint valószínű az is, hogy a meghirdetett autók nehezebben vagy alacsonyabb áron találhatnak gazdára, mint korábban.

A LeasePlan Hungária Zrt. szerint az egy-két éves, keveset futott gépkocsik iránt nagy a kereslet, a 150 ezer kilométernél többet futott autók viszont kortól függetlenül csaknem eladhatatlanok.

A társaság szerdai közleményében felhívja a figyelmet: a tavaly eladott használt autók csaknem 70 százaléka négyévesnél idősebb volt, de papíron csak 28 százalékukkal tettek meg 150 ezer kilométernél többet.

Egy új szabályozás értelmében a kilométeróra állásokat az okmányirodák és a műszaki vizsgáztatók is rögzítik, így nyomon követhetőbbé vált az autók magyarországi előélete. A cég szerint ennek eredménye már látszik a statisztikákban: az első negyedévben átírt autók átlagos kilométerállása 20 százalékkal megnőtt a korábbiakhoz képest.

A LeasePlan a piac átalakulására számít. Várakozása szerint egyre elfogadottak lesznek a 150 ezer kilométert is meghaladó futásteljesítményű, de jó állapotú, nyomon követhető szerviztörténettel értékesített autók. A közlemény ugyanakkor kitér arra is: a lassan enyhülő válság továbbra sem kedvez a piac élénkülésének.
 

vehir.hu
további cikkek
Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01 A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele gazdaság A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. 2026. november 5. 16:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.