Kétnapos közgyűlésen értékelik ezen a héten teljesítményüket és készülnek fel a 2012-ben az integráció előtt álló új üzleti intézményvédelmi és tulajdonosi lehetőségekre az integrált takarékok. A szektor előnyöket remél az állam Takarékbankban tervezett tulajdonosi szerepvállalásától is - nyilatkozta az MTI-nek az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) ügyvezető igazgatója.
Varga Antal elmondta: az idei év az eredmény szempontjából jól indult, 25 százalékkal javult az integrációhoz tartozó takarékok adózott nyeresége az első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, és megközelítette a 3 milliárd forintot. Az eredménynek köszönhetően az integrált szövetkezetek saját tőkéje is nőtt az első negyedévben, az egy évvel korábbi 109 milliárdról közel 116 milliárd forintra. Ennek megfelelően javult a tőkemegfelelési mutató is, amelynek átlaga - az integráció stabilitását tanúsítva - 19 százalék.
Az integrációhoz tartozó takarékszövetkezetek mérlegfőösszege az első negyedévben 2,5 százalékkal bővült az előző év hasonló időszakához képest, az összesített mérlegfőösszeg március végén 1.423,5 milliárd forint volt. A hitelezés jóval nagyobb ütemben bővült, mint a betétgyűjtés, amiben jelentős szerepe volt a végtörlesztéshez nyújtott forinthiteleknek. A takarékok forrásellátottsága továbbra is kiemelkedő. Míg a nettó hitelállomány 10,4 százalékos bővülés után mintegy 625 milliárd forintot tett ki március végén, a betétállomány, amely 2,15 százalékkal gyarapodott, ennek majdnem a duplájára, 1.192 milliárd forintra rúgott.
Varga Antal kiemelte: a takarékoknak szektorszinten továbbra is 500 milliárd forintnyi szabad likviditásuk van, amelyet állampapírban tartanak, de megfelelő hitelezési cél esetén mozgósítani lehet.
Az ügyvezető igazgató elmondta: a takarékok előnyt remélnek az állam tulajdonosi szerepvállalásától a Takarékbankban, arra számítanak, hogy részesedhetnek a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) holdudvarába tartozó cégek pénzforgalmából, azok a takarékokat választják majd számlavezetőül.
Mint Orbán Viktor miniszterelnök kedden az InfoRádiónak elmondta, a takarékszektor megerősítésének első lépése a Takarékbankban való kisebbségi állami szerepvállalás. A német DZ Bank Takarékbankban lévő 38,5 százalékos részesedésének megvételéről a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) tárgyal, amiről nemrég Baranyai László MFB elnök-vezérigazgató is nyilatkozott a Heti Válasznak. A Takarékbank többségét - 56,5 százalékot - a takarékok tulajdonolják.