Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A fiatalok foglalkoztatásáért

2012. május 30. 18:49
Gerstmár Ferenc LMP-s önkormányzati képviselő a fiatalok foglalkoztatásának témakörében tartott szerdán sajtótájékoztatót. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

– Több olyan kormányzati intézkedés született az elmúlt időszakban, amely inkább rontotta, mint javította a fiatalok foglalkoztatási helyzetét. Ilyen például a nyugdíjkorhatár emelése, amely azt okozza, hogy a fiatalok nem tudnak időben belépni a munkaerőpiacra, így csökken az esélyük arra is, hogy időben családot tudjanak alapítani. Innentől kezdve ez már népesedési probléma is. További problémát jelent a fiatalok munkavállalásával kapcsolatban, hogy a közszférában csökkentették a létszámot, valamint a foglalkoztatásbiztonság is csökkent. Az LMP ezért arra kérte az emberi erőforrás-minisztert, hívjon össze kerekasztal-megbeszélést annak érdekében, hogy a fiatalok foglalkoztatási helyzetét javítsuk, a problémát érdemien kezeljük. A kerekasztal tagjai között helyet kellene kapniuk a kormány képviselőin kívül a politikai pártok, azok ifjúsági szervezetei, a munkáltatók és a munkavállalók, valamint a tudományos műhelyek képviselőinek – nyilatkozta Gerstmár Ferenc.

A helyi LMP-s politikus elmondta, Veszprémben a nyilatkozatok szerint a városvezetés számára fontos, hogy azok a fiatalok, akik itt töltik el iskolás éveiket, szeressék a várost, ide kötődjenek és visszajöjjenek. Hasonlóan prioritást kell élvezzen a város más településeken tanuló fiataljainak hazacsábítása. Ehhez az egzisztenciális problémák megoldása a legégetőbb. A pályakezdők számára nehéz a munkahelyhez jutás, hiszen sok munkahelyen már tapasztalatokkal rendelkező munkavállalókat keresnek. A fizetésük is kevesebb, ami a lakáshoz jutás problémáját erősíti. Egy felelősen gondolkodó önkormányzatnak ezeken a területeken is lépnie kell. A gondolkodási folyamatban a nemzetközi megoldási példák tanulmányozása sokat segíthet.

– Alig két hete Veszprémben bejelentették, hogy tervezik a városi ifjúsági stratégia kidolgozását. Remélhetőleg a stratégia és a hozzá kapcsolódó cselekvési tervek összeállítóinak valóban sikerül minél szélesebb körben bevonni a civil szervezeteket, a szakembereket, az ifjúsággal foglalkozó intézményeket és az érintett fiatalokat. Vonzó lehetőségeket dolgoznak majd ki a közösségi terekre, a szabadidő hasznos eltöltésére vagy a karriertervezésre vonatkozóan. Ennek a munkának az erdményei akkor lesznek igazán látványosak, ha közben az önkormányzat előre tud lépni a munkahelyteremtés ösztönzése, és a lakhatási feltételek elősegítése területén, ezzel hosszútávú perspektívát kínálva a városban élő fiataloknak – hangsúlyozta Gerstmár Ferenc önkormányzati képviselő.
 

vehir.hu
további cikkek
Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01 A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele gazdaság A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. 2026. november 5. 16:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.