Tíz éve indult el a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások finanszírozási lehetőségeinek javítására létrehozott Széchenyi Kártya Program, ennek keretén belül a kihelyezett hitelek összege elérte az 1000 milliárd forintot – hangzott el szerdán délelőtt a KA-VOSZ Zrt. megalapításának és a Széchenyi Kártya Program indulásának 10. évfordulója alkalmából tartott konferencián a városházán.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere köszöntőjében úgy fogalmazott, a tíz éves sikertörténet egy eredményes összefogásnak köszönhető, melynek szereplői az állam, a bankszféra, valamint az érdekvédelmi szervezetek. – Egy önkormányzat meg tudja nehezíteni a vállalkozások életét, de ezzel együtt segítséget is nyújt, hogy sikeresek legyenek, ez pedig elengedhetetlen a város számára – mondta. Hozzátette, a vállalkozók részéről fontos, hogy munkahelyeket teremtenek, hozzájárulnak a közösségünk működéséhez, de meg kell említeni a felelősségvállalásukat is, amivel a helyi civil szervezeteket, eseményeket segítik.
A kifejezetten bizalmon alapuló, állami támogatással és banki hitelforrással megvalósítandó hitelkonstrukció ötletét – amely elősegíti a hazai kkv szektor gyors és olcsó forráshoz jutását – Demján Sándor a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elnökeként fogalmazta meg, még 2001-ben. A terv bevezetéséről megállapodott Orbán Viktor akkori miniszterelnökkel, és a megvalósításához szövetségesnek hívta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarát (MKIK) is, Parragh László vezetésével. A hitelkonstrukció szakmai irányítására és a koordinációs feladatok ellátására a Kamara és a VOSZ létrehozta a KA-VOSZ Zrt-t. Az első Széchenyi Kártyát 2002-ben adták át, ezt megelőzően forgóeszköz-finanszírozásra, átmeneti likviditási nehézségek áthidalására csak korlátozott lehetőségek álltak a mikro-, kis- és középvállalkozások rendelkezésére – ismertették a helyszínen.
Az induláskor maximálisan igényelhető 1 millió forintos hitelösszeg a Széchenyi Kártya Program eddigi működése alatt három alkalommal emelkedett, 2003 júliusában 5 millió forintra, 2004 júliusában 10 millió forintra, 2006 májusában 25 millió forintra, mely változások jelentősen fellendítették a Széchenyi Kártya iránt jelentkező keresletet.