Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ismét Veszprémbe jönnek a televíziósok

2012. június 1. 14:58
2012. június 25-26-án Veszprémben rendezik meg a Kamera Korrektúra Televíziós Fesztivált, amelyen a hazai és a határon túli televíziós alkotások versengenek.

Nagy hagyománya van Magyarországon a televíziós fesztiváloknak. A Korrektúra Kft. arra vállalkozott, hogy újjáélesztve ezt a népszerű rendezvénysorozatot – téjékoztatta lapunkat a szervező.

A zsűri elnöke Vitézy László rendező. – Tapasztalatom szerint az a műsor sikeres, amelyik rezonálni képes a nézősereg lelkében meglévő érzésekre. Ennek következményeként egy produkció annyit ér, amennyire fel tudja mérni azt a lelkekben meglévő érzelmi töltetet, amit el kell érnie ahhoz, hogy ne süket fülekre találjon - vélekedett a rendező.

A Korrektúra Kft. ügyvezető igazgatója, Sárosi Mona úgy vélekedett, a televíziós szakma hazai és külhoni képviselőit egyaránt várjuk a rendezvényre, „versenyzőként” és közönségként is, hiszen a rendezvény nyilvános. A városban elhelyezésre kerülnek óriás kivetítők, amelyek az eseményeket valós időben közvetítik. A helybéli és idelátogató érdeklődők megismerkedhetnek a jeles televíziós személyiségekkel és közreműködői lehetnek a televíziós mestermunka érdekes mozzanatainak.

Az első nap, június 25-én, hétfőn a Petőfi Színházban és annak kertjében, valamint a Városi Művelődési Központban veszprémi és környékbeli fellépőké – zenekaroké, tánccsapatoké – a színpad. Este Udvaros Dorottya, Básti Juli, Holecskó Orsolya, Für Anikó, Cserhalmi György, Nagy Péter, Szegezdi Róbert, Kálloy Molnár Péter, Hrutka Róbert és zenekarának közreműködésében látható a „Születtem Magyarországon”című Cseh Tamás emlékelőadás.

A fesztivál alatt Veszprémet ellepik a televíziósok, kávézókban, parkokban lehet találkozni vagy akár beszélgetni velük. A második nap délutánján két, rendhagyó szakmai kerekasztal-beszélgetés lesz: az egyik a szép nők televíziós szerepéről szól, a másik pedig arra keres választ, hogy a televíziós személyiségek meddig mehetnek el a saját – sokszor rendhagyó – egyéniségük megmutatásában. A szakmai konferencia házigazdája Litkai Gergely. A díjátadó a Petőfi Színházban lesz, utána a szabadtéri színpadon meglepetés koncert, a kertben pedig nyilvános zenés-táncos parti zárja a rendezvényt.

A fesztivál a Nemzeti Kulturális Alap és a Nemzeti Média-és Hírközlési Hivatal támogatásával jön létre.
 

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.