Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Sűrű lesz a nyár

2012. június 4. 19:12
A térségi turisztikai kártyarendszerek előnyeiről, a balatoni korona bevezetése óta szerzett tapasztalatokról és a megyei eseménynaptárról is szó volt a Veszprémi Turisztikai Egyesület legutóbbi ülésén, hétfőn.

Az ülés első napirendi pontjaként Lencsés Tamara, a Bakony-Balaton TDM szervezet ügyvezetője tartott rövid előadást a térségi turisztikai kártyarendszerek előnyeiről, külföldi példákat felsorakoztatva, majd ismertette a Veszprémet is érintő turisztikai kártya tervezetét, és a csatlakozási lehetőséget a leendő elfogadóhelyek számára – tájékoztatta lapunkat Raffay Ágnes, a Veszprémi Turisztikai Egyesület tagja.

Másik meghívott vendégként Leitold László, a Balatoni Korona Zrt. ügyvezető igazgatója tartott tájékoztatót a balatoni korona bevezetése óta szerzett tapasztalatokról. Elmondása szerint hárommillió forint körüli értékben van jelenleg forgalomban a helyi fizetőeszköz, melyet már több mint 90 elfogadóhelyen lehet használni. A Balaton nyugati térségéből is érkezett már megkeresés a csatlakozásra vonatkozóan – hangzott el.

Az egyesületi ülésen szó esett a tervezett hévízi tanulmányútról, amely során az egyesületi tagok szakmai találkozón vehetnek majd részt, hogy tapasztalatot szerezzenek a hévízi kollégáktól. A hévízi út mellett két csapatépítő jellegű programot is tervez az egyesület, egy egynapos bécsi kirándulást, valamint egy családi programot a kislődi kalandparkba, amikor kötetlen beszélgetésre is lehetőség nyílik a szakmai eszmecserék mellett.

Szó esett még a megyei eseménynaptárról, melyet nagyon hiányolnak a szolgáltatók és a turisták egyaránt. A megyét képviselő Balajthy Zsuzsa elmondta, hogy a programfüzet online változatban elérhető a www.veszpremmegye.hu honlapon. A városi programok kapcsán az egyesület részéről újra megfogalmazódott az igény a hatékony koordinációra, hiszen idén is az Utcazene Fesztivál idején lesz nagyrendezvény az Arénában, így a szálláshelyek nem fogják tudni a fiatalok részéről jelentkező igényeket kiszolgálni, pedig kis odafigyeléssel a kapacitást kétszer is tudnák értékesíteni, ha nem egy időben történne két nagy számú érdeklődőt vonzó rendezvény. Az ülésre meghívott Brányi Mária alpolgármester a felvetésre elmondta, hogy az Aréna működési költségeit fedezendő a város nincs abban a helyzetben, hogy bármilyen rendezvényt elutasítson.

Debreczeny Zoltán beszámolt a Kossuth utca felújítása kapcsán indult „Kölcsönkő” kezdeményezésről, melynek keretében az utcán kifejtett köveket bárki megőrzésre hazaviheti, és kreativitásának engedve különféle műalkotásokat készíthet a kövek segítségével, melyeket az Óváros Galériában állítanak ki, illetve a város facebook oldalára feltöltve is be lehet mutatni ezeket az érdeklődők számára.

Az egyesület megkereste a város utazási irodáit is a jövőbeni együttműködés reményében, a jelenlegi egy tag (Hefa Travel) mellett az EuroContour utazási iroda fogadta el a meghívást.
               

Cseh Zoltán
Kovács Bálint

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.