Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A létminimum 83.941 forint volt tavaly

2012. június 6. 16:14 // Forrás: MTI
Az egy főre számított létminimum átlagos értéke 2011-ben havonta 83.941 forint volt Magyarországon, 6,6 százalékkal magasabb, mint 2010-ben - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Egy két aktív korú felnőttből és két gyermekből álló háztartás létminimumértéke 243.429 forint volt havonta, ami több mint 15 ezerrel haladta meg a 2010-es értéket. Egy ilyen háztartásban az egy főre jutó átlagos létminimumérték 60.857 forint volt, szemben a 2010-es 57.084 forinttal.

Az egytagú nyugdíjas háztartások létminimuma a KSH adatai szerint 75.547 forint volt tavaly, míg 2010-ben 70.862 forint.

A létminimumértékek 2011-es meghatározásához, 1.720 háztartást felölelő mintát alkalmazott a hivatal, amely a KSH szerint 501 ezer háztartást, ezekben 1 millió 140 ezer embert reprezentál, akik havi átlagban összesen 77 milliárd 329 millió forintot költenek a fogyasztásukra. Mindezek alapján az egy hónapra vonatkozó átlagos létminimumérték 154 ezer forint volt háztartásonként.

A különböző háztartástípusokra érvényes egy főre számított értékek 2011-ben a 68 ezer forintos átlag körül, az 51 ezer és 84 ezer forint közötti sávban szóródtak.

A háztartások személyes kiadásaik körülbelül 31 százalékát költik élelmiszerre, s csaknem ugyanennyit fordítanak lakásfenntartási kiadásokra; utóbbinak közel 60 százalékát háztartási energia vásárlására. Az egyéb fogyasztásból a kiadások 8 százalékát közlekedésre, 7,1 százalékot egészségügyre, testápolásra, 5,9 százalékot telefonálásra, 2,6 százalékot ruházkodásra, oktatásra, 3,6 százalékot művelődésre költenek.

Ezek az arányok észrevehetően csökkentek az egy évvel korábbi, szintén igen szerény részesedéshez képest is - állapította meg a KSH.

A KSH jelentése szerint miközben a háztartások élelmiszerfogyasztása nem változott, az élelmiszeren kívüli dolgokra ugyanakkor kevesebbet költöttek, így a kettő hányadosa alapján 2010 és 2011 között valamennyi háztartástípusban csökkent az életszínvonal.

A KSH 1991 óta évente közli a számított létminimum értékét. Ez olyan összeg, amely biztosítja a magánháztartásokban élők számára a folyamatos életvitellel kapcsolatos szerény – a társadalom adott fejlettségi szintjén hagyományosan alapvetőnek minősülő – szükségletek kielégítését.
 

vehir.hu
további cikkek
Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01 A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele gazdaság A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. 2026. november 5. 16:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.