Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Tudni kell nemet mondani

2012. június 14. 23:07
Több mint 600 diák vett részt az Alkohol-Drogsegély Ambulancia által életre hívott drogprevenciós programsorozaton, amelynek záró eseményén dr. Zacher Gábor toxikológus és Stohl András színművész is előadást tartott. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Az iskolai tanévet átfogó ingyenes program célja között szerepelt, hogy a résztvevő szervezetek prevenciós munkatársai szakmai tudásukat egyesítsék, és közös tematika összeállítását követően jussanak el a város általános- és középiskoláiba. Összesen nyolc intézményben tíz alkalommal több mint 600 14-16 éves diákhoz jutott el a program, valamint 150 pedagógus is foglalkozásokon vett részt – mondta el Virányi Judit, az Alkohol-Drogsegély Egyesület elnöke.

Valamennyi foglalkozás a gyerekek aktív részvételét igényelte, a prevenciók nem előadás formájában hangzottak el, hanem a diákok különböző feladatokat oldottak meg, irányított játékokban vettek részt. A programhoz kapcsolódóan plakátversenyt is hirdettek a szervezők, a műveket a záró esemény helyszínén, a Lovassy gimnázium tornacsarnokában állították ki.


Porga Gyula

A csütörtöki eseményen Porga Gyula polgármester úgy fogalmazott, a drogprevenció feladata a fiatalok megfelelő felvilágosítása, hiszen sokan tudattalanságból próbálják ki a felkínált kábítószert, a védekezés legjobb módja pedig a megelőzés.


Dr. Zacher Gábor

Dr. Zacher Gábor toxikológus főorvos a designer drogokat mutatta be előadásában. Mint mondta, az elmúlt négy évben 140 új szert találtak az Európai Unióban. Magyarországon 2011-ben összesen 45 millió droghasználat történt, 20 halállal végződött. – A szerekkel kapcsolatban csak egy dolgot kell mondani fiataloknak, a drog megváltoztat, olyan hatásai vannak, amivel szemben tehetetlen a használó. Merni és tudni kell nemet mondani – húzta alá a főorvos. Hozzátette, időben fel kell készíteni a gyereket, akár már 5 évesen is el lehet kezdeni a mesék segítségével. Előadásában őszintén és megdöbbentő adatokat közölve beszélt a gyakran használt tudatmódosító szerekről, melyeket többek között festékoldóból, vagy éppen az állatgyógyászatban használt féreghajtóból állítanak elő.

Az érdeklődők figyelemmel hallgatták Stohl András színművész vallomását is, akivel Babusa Péter, az Alkohol-Drogasegély Ambulancia pszichológusa beszélgetett. Az alkoholos befolyása alatt súlyos közúti balesetet okozó színészt jogerősen 10 hónap börtönbüntetésre ítélték, 5 hónap után feltételesen szabadlábra helyezték.


Stohl András

A bevonulása előtt 25 alkalommal tartott prevenciót, nem titkoltan azért, hogy ezzel enyhítsék büntetését, de ha csak néhány emberben tudatosította az alkohol és a drog veszélyét, már megérte. Elmondta, 25-26 évesen találkozott először kábítószerrel. – A fű azt a hangulatodat erősíti, ahogy éppen érzed magad. Amíg a hatása tart, az nem te vagy – osztotta meg tapasztalatát. Hozzátette, a kábítószerben az a rossz, hogy bizonyos ideig jó, de sokkal mélyebb sebet hagy. A börtönben töltött hónapokkal kapcsolatban úgy fogalmazott, nem neki volt a legnehezebb átélni, hanem azoknak, akik szeretik. – Pontosan tudom, mit tettem tönkre – vallotta.
 

Cseh Zoltán
Kovács Bálint

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.