Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Egymást érik a fejlesztések a kórházban

2012. június 15. 11:44
Megújult a sürgősségi betegellátás, fejlesztik a perinatális intenzív centrumot, zajlik a struktúra-átalakítási program, a héten pedig elhelyezik az onkológiai centrum alapkövét.

– Nemrégiben fejeződött be a sürgősségi betegellátás fejlesztése, amire 500 millió forintos forráshoz jutottunk. Itt már csak az alap- és sürgősségi ellátás kórházba költöztetése van hátra – mondta el érdeklődésünkre dr Rácz Jenő, a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatója.


dr Rácz Jenő

– A perinatális intenzív centrum fejlesztésére kiírt pályázatnak köszönhetően körülbelül negyedmilliárd forintot tudunk a koraszülöttek és újszülöttek ellátására fordítani, jelenleg a közbeszerzési eljárások folynak, az építészeti jellegű beruházások a befejezés előtt állnak – folytatta.

Zajlik még a struktúra-átalakítási program, ami lényegében a kórház teljes területét érinti, de ennek részeként főként a központi műtő, az intenzív osztály, a központi sterilizáló, az informatikai rendszerek, illetve a belgyógyászati tömb egyes részein történnek jelentős beruházások, de a radiológiai is több százmilliós fejlesztést kap.


Az onkológiai centrum tervezete

– Hamarosan megvalósul egy régi álmunk, a régiós onkológiai centrum alapkövét június 22-én rakjuk le. Mindez összesen tízmilliárd forintnyi fejlesztést jelent – tudtuk meg a főigazgatótól.
 

Cseh Zoltán
Kovács Bálint
további cikkek
V-Busz: a környezeti terhelés csökkent, a szolgáltatás színvonala nőtt 2025-ben közélet V-Busz: a környezeti terhelés csökkent, a szolgáltatás színvonala nőtt 2025-ben A veszprémi közösségi közlekedés tavalyi éve az optimalizációról és a digitalizációról szólt: miközben a járatkimaradások száma továbbra is minimális maradt, a jelképes összegű diákbérlet eladásai átlépték a százezres álomhatárt. ma 15:13 Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél közélet Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. ma 13:42 SZJA-bevallás 2026: 15 buktató, ami pénzbe kerülhet (kriptóügyletek, ETF-ek, részvények) PROFIT-ADÓ 2006 SZJA-bevallás 2026: 15 buktató, ami pénzbe kerülhet (kriptóügyletek, ETF-ek, részvények) A 2025-ös jövedelmeidről 2026. május 20-ig kell beadnod az SZJA-bevallást. A NAV 2026. március 15-től elkészíti és megmutatja az adóbevallási tervezetet az eSZJA felületen. A tervezet sok adatot tartalmaz, DE NEM LÁT MINDENT. Ha volt lakáskiadásod, ingatlaneladásod, befektetésed, kriptód, vagy utólag érvényesítenél kedvezményt, akkor ezeket neked kell beírni a bevállásba! ma 12:27

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.