Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

15 ezerrel nőtt a fiatal foglalkoztatottak száma

2012. június 16. 20:03 // Forrás: MTI
Van remény, hogy Magyarország 2014-re vonzóbb legyen a fiatalok számra, mint 2010-ben volt; a kormány megtette a kezdő lépéseket, de még nyitottabbá kell válnia a fiatalok számára. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Ezt Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes mondta a Fidelitas országos választmányi ülésén szombaton Zánkán. A közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint a Fidelitasnak alapvető feladata van Magyarország jövőjének alakításában, és az országnak csak akkor van jövője, ha az itt élő fiataloknak is van.

A politikus megemlítette, hogy az utóbbi napokban gerjed egy hisztéria, miszerint soha ennyien nem akartak elmenni az országból, és a fiatalok reménytelennek érzik a helyzetüket. Szerinte ez 2004 óta megfigyelhető, hiszen az uniós szabad mozgás lehetővé tette, hogy a fiatalok más országokban is kipróbálják magukat ösztöndíjjal, kutatási lehetőségekkel, munkával.

S ahogyan évszázadok óta mindig, a fiatalok elmennek, tanulnak, tapasztalatot szereznek, és "reményeink szerint hazajönnek" - tette hozzá a miniszterelnök-helyettes.

Mint mondta, a politika feladata az, hogy mindenki, aki elmegy, hazajöhessen: olyan országot kell teremteni, ahová a fiatalok örömmel jönnek vissza, és ahol megtalálják a számításukat.

Egy aggasztó statisztikán már sikerült javítani: két évvel ezelőtt hetvenezer fiatal volt munka nélkül, az elmúlt két évben viszont 15 ezerrel nőtt a fiatal foglalkoztatottak száma - mutatott rá a miniszter.

Megjegyezte: 2004-óta először sikerült három százalék alatt tartani a költségvetési hiányt, ami kiindulópont a felelős kormányzati tervek készítéséhez, végrehajtásához. Vagyis ami a számokat illeti, van remény arra, hogy Magyarország 2014-re vonzóbb ország legyen a fiatalok számára, mint 2010-ben volt - összegezte Navracsics Tibor.

Emlékeztetett rá, hogy vannak olyan programok, amelyek segítik a fiatalok hazatelepülését, ilyen például a Magyar Tudományos Akadémia Talentum programja vagy a közigazgatási minisztérium ösztöndíja, amellyel a tárcához kerülő fiatalok fél évet tölthetnek el egy európai közigazgatási intézményben vagy minisztériumban, hogy aztán a megszerezett tapasztalatikat, a jó megoldásokat hazahozzák és itthon kamatoztassák.

"Nyitottabbá kell válnunk, de a kezdő lépéseket már megtettük"; csak a fiatal, kreatív, innovatív ország versenyképes a világban és Európában - emelte ki Navracsics Tibor. Ötleteket kért a Fidelitastól, mit kell tennie a kormányzatnak ahhoz, hogy Magyarország nyitottabb legyen a több nyelven beszélő, nagy tudású fiatalok számára.

Mihalovics Péter, az Új nemzedék jövőjéért program koordinációjáért felelős miniszteri biztos, az ülés moderátora bevezetőjében felidézte: 2010-ben a Fidelitas cselekvési tervet tett le a kormány asztalára a fiatalok problémáiról, ebből születetett az Új nemzedék program, 2012-ben a feladat az, hogy ezt végrehajtsák. 

vehir.hu
további cikkek
Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01 A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele gazdaság A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. 2026. november 5. 16:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.