Az egész napos program központi helyszíne a Veszprém Aréna parkolója volt, ahol kicsik és nagyok egyaránt kikapcsolódhattak.

A találkozó leglátványosabb része a 11 órakor kezdődő felvonulás volt, aminek részként mintegy 200 öreg járgány járta be Veszprém utcáit.

Az Óváros téren Brányi Mária alpolgármester köszöntötte a résztvevőket, aki különleges eseménynek nevezte a programot. – Egy olyan rendezvénynek, amely ilyen kincseket tud felsorakoztatni, annak rendszeresen meg kell ismétlődnie – fogalmazott. Hozzátette, sok szorgos kéz és rengeteg munkaóra, továbbá szeretet tartotta életben ezeket a gépcsodákat.

A Bakó István Veteránjármű Baráti Kör nevében Izbéki Gábor ajándékozott egy kormányt az alpolgármesternek.

Érdeklődésünkre elmondta, a veterán járművek szépségversenyére közel 100-an regisztráltak, de a felvonulásra 200 motor és autó gyűlt össze.