Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nőtt a nézőszám

2012. június 17. 17:26 // Forrás: MTI
Erős évadként jellemezte az idei szezont Oberfrank Pál a veszprémi Petőfi Színház igazgatója a vasárnapi évadzáró társulati ülésén. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Nehéz ma színházat csinálni - jegyezte meg Oberfrank Pál hozzátéve, úgy érzi, a jövő biztosított.

Brányi Mária (Fidesz-KDNP), Veszprém alpolgármestere köszöntőjében felidézte, hogy nehéz volt az évad a társulat számára, hiszen év közben fenntartót váltott a színház.

Emlékeztetett rá, hogy a Petőfi színházat a veszprémiek építették saját adományaikból, ezért máig a magukénak érzik. Helyénvaló hát, hogy a város és a színház sorsa újra összefonódjék - vonta le következtetést az alpolgármester, aki azt ígérte: az önkormányzat mindent elkövet azért, hogy a feltételek megfelelőek legyenek és a színházi munka zavartalanul folyhasson.

Elismeréssel szólt a teátrum sikeres évadjáról, kiemelve azt is, hogy a színház Értelem és érzelem-előadása meghívást kapott a Pécsi Országos Színházi Találkozóra.

Horváth Lászlóné gazdasági igazgató bejelentette: a tavalyihoz képest nőtt a nézőszám, 102 ezerről 104 ezerre. Növekedett a bevétele, ugyanakkor kifizetetlen számlái, adósságai is vannak az intézmények - tette hozzá.

Szoboszlay Sándor, a színház örökös tagja köszöntötte az idén 50 éves színház társulatát. Visszaidézte az alapító napokat, a teátrumban tiszteletüket tevő olyan színészóriásokat, mint Major Tamás vagy Latinovits Zoltán.

A színészek szavazatai alapján Nyirkó István színművész kapta idén a Latinovits-díjat, a közönség pedig Szeles József színművészt jutalmazta a Petőfi-díjjal.

A társulat elköszönt Pataki András operatív igazgatótól, aki a soproni színházat igazgatja majd.

vehir.hu
további cikkek
Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01 A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele gazdaság A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. 2026. november 5. 16:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.