Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szabadlábra helyezés után őrizetbe vétel

2012. június 19. 11:26 // Forrás: Veszprémi Rendőrkapitányság
Nem sokáig örülhetett szabadságának két kábeltolvaj, szabadlábra helyezésüket követően ugyanis tárolófeltörés miatt ismét a rendőrségen találták magukat. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Június 5-én a hajnali órákban igazoltattak a járőrök Veszprém belterületén négy fiatal férfit, akik kábelkötegeket cipeltek magukkal. Az intézkedés során a kábelek eredetéről nem tudtak elszámolni, a rendőrök viszont megállapították, hogy azok rezet tartalmazó erősáramú kábelek, melyeken friss vágásnyom is látható.

A négy személyt a rendőrök bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt a Veszprémi Rendőrkapitányságra előállították. Kihallgatásukkal egyidőben bejelentés érkezett a Veszprémi Nyomda Zrt. telephelyéről: az ott szolgálatot teljesítő vagyonőr a térfigyelő kamerák felvételén látta, amint éjfél előtt egy személy a nyomda területén található veszélyes hulladék-tároló mellett elhelyezett kábeleket felveszi, majd azokkal a kerítésen átmászik.

A nyomda képviselője a kapitányságon beazonosította a kábeleket, s elmondta, hogy azokat korábban nyomdaipari gépek működtetéséhez használták. Erre a célra ugyan már alkalmatlanok, de réz és alumínium tartalmuk miatt a bűnelkövetők számára még értékesek lehettek volna.

A kábellopással kapcsolatban az elkövetőket először tagadták a bűncselekmény elkövetését, később azonban mindannyian részletes beismerő vallomást tettek. A Veszprémi Rendőrkapitányság állományának munkája révén az eljárást már be is fejezték, s az ügyet a Veszprémi Városi Ügyészség tárgyalja. Döntésük alapján a négy elkövetőt pénteken az őrizetből szabadlábra helyezték, velük szemben hétfőn ítélkezik a bíróság.

Csavar az ügyben, hogy a négy fiatal szabadlábra helyezésével egyidőben két elkövetőről újabb információk jutottak a rendőrök birtokába. Felmerült a gyanú, hogy a két férfi az elkövetője a városban korábban történt tároló feltöréseknek is, így röviddel szabadításukat követően ismételten előállították, majd őrizetbe vették őket. A kihallgatások eredményeként egyikükkel szemben a bíróság előzetes letartóztatást is elrendelt.
 

vehir.hu
további cikkek
Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01 A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele gazdaság A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. 2026. november 5. 16:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.