Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Gazdag programok a nyári szünidőre

2012. június 20. 16:47
Július elejétől egy hónapon keresztül működtet napközis tábort a veszprémi önkormányzat. Minden eddiginél több gyereket várnak a szervezők. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Sok családnál okoz problémát, hogy gyermeküknek biztonságos szabadidő eltöltésről gondoskodjanak a nyár folyamán. 1988 óta minden évben ehhez kíván segítséget nyújtani a veszprémi önkormányzat – ismertette Némedi Lajos alpolgármester sajtótájékoztató keretében szerdán.


Némedi Lajos

Idén július 2. és augusztus 3. között működik az önkormányzat nyári tábora a Táncsics iskolában, ahol 10 önkormányzati és 2 egyházi fenntartású intézmény általános iskolás tanulói közül több mint 200 kapcsolódik majd ki a nyár folyamán. A szülőknek 1100 forintot kell fizetniük naponta, az önkormányzat hatmillió forinttal járul hozzá a táborhoz.


Horváth Miklós

Horváth Miklós szervező elmondta, előzetesen minden eddiginél több gyerek jelentkezett, s mivel a tábor befogadóképessége véges, nem tudnak új regisztrációkat fogadni. Hangsúlyozta, a környező önkormányzatoknál nincs hasonló kezdeményezés, ezért is kiemelkedő a veszprémi lehetőség. Kilenc nevelő gondoskodik arról, hogy a diákok jól érezzék magukat, és tartalmasan teljen egy-egy napjuk, a háromszori étkezés mellett többek között kirándulások, kézműves foglalkozások, sportprogramok színesítik a szünidőt.
 

Cseh Zoltán
Kovács Bálint
további cikkek
Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01 A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele gazdaság A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. 2026. november 5. 16:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.