Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Mérséklődött a népességfogyás üteme

2012. június 21. 14:07 // Forrás: MTI
Kismértékben mérséklődött a természetes fogyás üteme az év első négy hónapjában; több gyermek született, de a halálozások száma is emelkedett az előző év azonos időszakához képest. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatai szerint a születésszám az év mind a négy hónapjában meghaladta az előző évit, a legjelentősebb emelkedés áprilisban történt, amikor 10 százalékkal több újszülött jött világra, mint egy évvel korábban. 2012 első négy hónapjában 29.064 gyermek született, 5,2 százalékkal több, mint 2011 januárja és áprilisa között. A "szökőnaphatástól megtisztított" születésszám-emelkedés ennél kisebb mértékű, 4,3 százalékos volt.

A gyorsjelentésben az olvasható, hogy a halálozások számának márciusi, 9 százalékos emelkedésében az akkor tetőző influenzajárványnak is meghatározó szerepe lehetett. Összességében az év első négy hónapjában 1,8 százalékkal nőtt a halálozások száma, a szökőnaphatást is figyelembe véve ez az adat 0,9 százalék.

A házasságkötések száma a tavalyi kismértékű emelkedés után január és április között ismét csökkenést mutatott. A négy hónap alatt összesen 6120 házasságot kötöttek, ez a szám 3,9 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

Az említett időszakban ezer lakosra 8,8 élveszületés és 14,2 halálozás jutott. Az előbbi 0,4 ezrelékponttal, az utóbbi 0,2 ezrelékponttal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A természetes fogyás mértéke a 2011. január-áprilisi 5,5 ezrelékről 5,3 ezrelékre mérséklődött. 2012 első négy hónapjában ezer élveszületésre 5,5 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,1 ezrelékpontos csökkenést jelentett az egy évvel korábbihoz képest.

A születésszám emelkedése nagyobb mértékű volt, mint a halálozásoké, ennek következtében a természetes fogyás üteme némileg mérséklődött: a 2011. január-áprilisi 18.164-gyel szemben 2012 első négy hónapjában 17.562 főt jelentett. A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán az ország lakosainak száma ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 14 ezerrel csökkent. Eszerint a becsült lélekszám az időszak végén 9 millió 944 ezer volt.
 

vehir.hu
további cikkek
Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01 A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele gazdaság A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. 2026. november 5. 16:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.