Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megújult az Alsóvárosi temetőben található I. világháborús hősi parcella

2012. június 22. 11:54 // Forrás: „VKSZ” Zrt.
Hősi katonai parcellát avattak a Magyar Hősök Napján Veszprémben, az Alsóvárosi temetőben. Erről beszélgettünk Tóth Jánossal, a „VKSZ” Zrt. Temetőgondnokságának vezetőjével. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

– Mit érdemes tudni magáról a temetőről és a felújításról?

– A Veszprém belvárosában található temetőben 326, az I. világháborúban elhunyt ember sírja volt látható, melyek állapota az évek során emberhez nem méltóvá romlott. A felújítás fő motivációja az volt, hogy az utánunk jövő generációk is szembesülhessenek annak az emlékével, hogy a világtörténelem során volt egy világégés, amelynek vannak Veszprém városban is eltemetett hősei, áldozatai. A május végén befejeződött munkálatok körülbelül két hónapot öleltek fel, amelyet komoly tervezési tevékenység előzött meg.

– Milyen szerepet vállalt a „VKSZ” Zrt. a projekt tervezésében, megvalósításában?

– Elsődlegesen katalizátor szerepünk volt az önkormányzat, mint beruházó és a kivitelezést végző cégek között, de a megvalósítás során bizonyos munkálatokat saját üzemeinken keresztül végeztünk el. Ilyen volt például a túlkoros, balesetveszélyes fák kivágása, azok újratelepítése; a terület újrafüvesítése, illetve a parcella összképének, a sírhelyek elrendezésének megtervezése.

– A parcella ünnepélyes átadásával végleg befejeződtek a munkálatok?

– Természetesen a munkálatok nem fejeződtek be, a hősi parcella végleges látképe reményeink szerint egy jövő évi, második lépcsőben valósul meg. Ennek keretén belül húszas, harmincas években készült fotókat alapul véve további fák és díszcserjék ültetését tervezzük, valamint köztéri bútorok helyezünk ki. Az emlékfal oldalsó oszlopain korabeli fotókópiák elhelyezésével szeretnénk az I. világháború hadieseményeit, veszprémi vonatkozású történéseit megjeleníteni, illetve az Alsóvárosi temető eredeti kinézetét felidézni.
 

vehir.hu
további cikkek
Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01 A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele gazdaság A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. 2026. november 5. 16:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.