Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Aktív fiatalokat nevelnek

2012. június 29. 12:45
Hat ország városának első embere tartózkodik Veszprémben az Európai Városok Szövetségének Polgármesteri Találkozóján. Jövőre diákok érkeznek, cél, hogy a fiatalok aktív életet éljenek. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Veszprém az 1996-os alapítás óta tagja az Európai Városok Szövetségének, amihez öt európai ország hat városa csatlakozott a kezdetekkor. A szervezet keretein belül évente – a nyári szünetben – tíznapos ifjúsági cseretáborozást tartanak a Nemzetközi Ifjúsági Találkozók alkalmával, melyen minden tagváros nyolc középiskolás fiatalja kettő kísérőtanárral együtt vesz részt, minden alkalommal más-más városban. Az elmúlt 15 évben Veszprém szinte valamennyi középiskolájából mintegy 120 fiatalnak nyílt lehetősége a nyári táborozásra a Nemzetközi Ifjúsági Találkozó keretében.


Porga Gyula

– A kezdeményezés fő motivációja, hogy a tagok települési szinten erősítsék azt az eszmét, ami az Európai Unió egységét hivatott képviselni. Az elmúlt évek igazolták az alapítók szándékát – mondta köszöntőjében Porga Gyula lengyel, német, cseh, francia és olasz városok polgármesterei előtt pénteken délelőtt a városházán az Európai Városok Szövetségének Polgármesteri Találkozójának nyitó eseményén. A vendégek vasárnapig megismerkednek Veszprém nevezetességeivel, turisztikai látványosságaival, valamint megtekintik a jövő évi ifjúsági találkozó helyszínéül szolgáló felsőörsi tábort.

– A Malomvölgyben töltött tíz nap alatt színes, nem formális pedagógiai módszerekkel tarkított programokat valósítunk meg, ahol a fiatalok megismerik egymás véleményét,  tapasztalataikat megosztják egymással, és közös értéket hoznak létre. A fenntartható fejlődés témakörét szeretnénk körbejárni a fiatalokkal, nem csak a környezeti, hanem a társadalmi, gazdasági szempontokat is megvizsgálva – mondta el érdeklődésünkre Janzsó Ádám, a Veszprémi Ifjúsági Ház vezetője, akit a jövő évi ifjúsági tábor szervezésével is megbíztak, ahova mintegy 80 főt várnak majd.


Janzsó Ádám

Janzsó Ádám maga is több hasonló eseményen részt vett, így tapasztalatból tudja, hogy azok a fiatalok, aki egy ilyen programon megjelennek, rengeteg élménnyel gazdagodnak, és sokszor komoly barátságok köttetnek, amelyek meghatározóvá válnak életükben. – 6-8 ország fiataljai élnek majd együtt, megismerik egymás kultúráját, megtapasztalják, máshol mi a jó és a rossz, nem fél-információk alapján indulnak bele a vakvilágba, nem alakul ki bennük az az illúzió, hogy máshol minden jobb – véli az ifjúsági ház vezetője.

Cseh Zoltán
Kovács Bálint
további cikkek
Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat közélet Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat Szeptemberben ismét a sporté lesz a főszerep Veszprémben: két különleges, ingyenes és Ötpróba‑pontszerző esemény várja a családokat, a szabadidősportolókat és a tapasztalt versenyzőket. A Valeo Határok nélkül Úszónap és az I. Kiskuti Csárda Veszprém Sportrégió Terepduatlon Fesztivál célja, hogy a mozgás örömét mindenki számára elérhetővé tegye – korhatár és határok nélkül. ma 10:49 Új érsek a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye élén közélet Új érsek a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye élén Őszentsége XIV. Leó pápa elfogadta excellenciás és főtisztelendő Bábel Balázs érsek úr lemondását a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye kormányzásáról, egyúttal utódául kinevezte excellenciás és főtisztelendő Palánki Ferencet, áthelyezve őt a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéből. tegnap 13:43 Megint nagyot ugrottak az üzemanyagárak: a dízel már közelít a 700 forinthoz közélet Megint nagyot ugrottak az üzemanyagárak: a dízel már közelít a 700 forinthoz Újabb drágulással indult a csütörtök a hazai benzinkutakon. A 95-ös benzin országos átlagára egyetlen nap alatt 7 forinttal, a gázolajé pedig 10 forinttal emelkedett. Szeptember 3-án így már átlagosan 609 forintot kérnek egy liter benzinért, a dízel ára pedig 688 forintra nőtt. tegnap 13:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.