Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Papucsban szaladt égő autójához

2012. július 5. 9:05
Teljesen kiégett ma hajnalban egy autó a Jutasi úton. A jármű gazdája kétgyermekes apuka, alig egy hónapja vette a kocsit, amely pillanatok alatt lett a lángok martaléka. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A Jutasi úti lakótelepen élők fél ötkor két, egymást követő durranásra lettek figyelmesek, majd a felcsapó lángokra és füstre.

A tulajdonos már csak a tűzoltók szirénájára ébredt, s rohant papucsban az utcára. A forróságtól meg sem lehetett közelítenie járművét. Egyetlen ablak nem maradt épen, az ülésekből csak a váz látszik, a motortér is teljesen kiégett.

Keserűen panaszolta, hogy minden iratát a kesztyűtartóban felejtette az esti beállás után. Nincs haragosom – mondta szomorúan.

A tűz okát még vizsgálják, ám nagyon valószínű, hogy nem műszaki eredetű. Többen arra gyanakodtak a helyszínen, hogy valamelyik arra járó bulizó dobhatott égő tárgyat a kocsiba. Ez az utcaszakasz ugyanis az „átjáró” a város és a lakótelep között.
 

Zatkalik András

vehir.hu
további cikkek
Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01 A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele gazdaság A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. 2026. november 5. 16:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.