Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Várja a fiatalokat az ifjúsági ház

2012. július 6. 11:51
Sokéves előkészület és kemény munka után megnyitja kapuit a Veszprémi Ifjúsági Ház. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Az épület célja, hogy segítse a város és a környező települések fiataljait. Először is ingyenes helyet biztosít, ahova bármelyik fiatalkorú betérhet, beszélgethet, ismerkedhet, játszhat. Nem kell az utcán lődörögni, vagy olyan helyre beülni, ahol fizetni, vagy venni kell valamit, hogy ott lehessenek.

Az épület drogprevenciós előadásoknak, kluboknak és egyéb rendezvényeknek is helyet fog adni, sőt azt tervezik, hogy a pincében zenekari próbatermet alakítanak ki. Ez utóbbi helyiségben jelenleg a Veszprémi Diák- és Ifjúsági Önkormányzat tartja az üléseit.

Az ifjúság segítése azonban nem csak szórakozásból áll. Az épület Eurodesk pontként működik, ahol bárki érdeklődhet európai uniós állásokról, pályázatokról vagy tanulmányi ösztöndíj-lehetőségekről.

Előzetes egyeztetés után a fiatalok kaphatnak pszichológiai, munkaügyi és jogi tanácsadást is. Az adott szakértővel négyszemközt is van lehetőség beszélni. Ehhez alakították ki a „Kisbizalmas” nevű szobát, ahol a fiatalok zárt ajtók mögött beszélhetik meg gondjukat a segítőkész felnőttel. Ha valaki esetleg személyesen nem tud megjelenni, akkor az interneten keresztül is kérhet tanácsot.

Az épülethez tartozik egy folyamatosan bővülő szakmai könyvtár is, ahova az ifjúságsegítő szakemberek jöhetnek információért. A tervek szerint ugyanitt később önkéntes tanárok fognak ingyenes angolórát tartani.

Az ifjúsági házban nagy hangsúlyt fektetnek a kompetenciák fejlesztésére és az önkéntesség támogatására. Széplaki Réka szakmai vezető kiemelte, hogy náluk az önkéntesség nem rabszolgamunkát jelent. Mindenki kap maga mellé egy fizetett mentort, aki segíti a fiatalt mindenben. A munka végén a jutalom sem maradhat el – lehetőségek ösztöndíjakra, kirándulásokra és még sok minden egyéb. Ne feledjük el, hogy éveken belül tervezik bevezetni az érettségi feltételeként az önkéntes munkát!

A ház kapuja nyitva áll! Amelyik fiatal szeretné megtudni, milyen lehetőségek állnak előtte, esetleg csak ismerkedni akar a kortársaival, mindenképp térjen be a veszprémi ifiházba!
 

Horák János
Kovács Bálint
további cikkek
Hét év után visszatérhet Magyarország az Eurovízióra közélet Hét év után visszatérhet Magyarország az Eurovízióra Újra lehet magyar versenyző az Eurovíziós Dalfesztiválon. A közmédia átmeneti vezetése kedvezőbb nevezési feltételekről állapodott meg a verseny szervezőivel, így hét év kihagyás után megnyílhat az út Magyarország visszatérése előtt. Döntés még nincs, arra december elejéig várni kell. ma 12:32 Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat közélet Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat Szeptemberben ismét a sporté lesz a főszerep Veszprémben: két különleges, ingyenes és Ötpróba‑pontszerző esemény várja a családokat, a szabadidősportolókat és a tapasztalt versenyzőket. A Valeo Határok nélkül Úszónap és az I. Kiskuti Csárda Veszprém Sportrégió Terepduatlon Fesztivál célja, hogy a mozgás örömét mindenki számára elérhetővé tegye – korhatár és határok nélkül. ma 10:49 Új érsek a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye élén közélet Új érsek a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye élén Őszentsége XIV. Leó pápa elfogadta excellenciás és főtisztelendő Bábel Balázs érsek úr lemondását a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye kormányzásáról, egyúttal utódául kinevezte excellenciás és főtisztelendő Palánki Ferencet, áthelyezve őt a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéből. tegnap 13:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.