Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 22. Beáta
Veszprém
7°C
2026. március 22. Beáta
Veszprém
7°C

Július 17-én kezdődnek a tárgyalások

2012. július 6. 16:03 // Forrás: hirado.hu
Brüsszel, a valutaalap és Varga Mihály is azt közölte: kezdődhetnek az egyeztetések.

Július 17-én érkezik Budapestre az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tárgyalóküldöttsége, s ezt követően hamarosan megkezdődhetnek a hiteltárgyalások Magyarországgal - jelentette be pénteken Brüsszelben az Európai Bizottság szóvivője.

Olivier Bailly üdvözölte, hogy a magyar Országgyűlés a nap folyamán elfogadta a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvény módosítását. Kitért arra, hogy Brüsszel már e hét elején tájékoztatást kapott Varga Mihály magyar főtárgyalótól és Simor András MNB-elnöktől a tervezett törvénymódosítás tartalmáról, valamint hogy Olli Rehn, az uniós javaslattevő-végrehajtó testület gazdasági-pénzügyi kérdésekben illetékes alelnöke üdvözölte a tervezett változtatásokat. Megállapította, hogy a most elfogadott módosítások kiterjednek mindazokra a pontokra, amelyeket az Európai Bizottság felvetett a jegybanki függetlenség kérdésével kapcsolatos, Magyarország elleni kötelezettségszegési eljárás megindításakor, valamint amelyeket az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és az IMF közös munkacsoportja kifejtett a tárgyalások megkezdésének feltételeként.

A szóvivő bejelentette, hogy az Európai Bizottság ezek után megszünteti a januárban indított kötelezettségszegési eljárást. Megjegyezte, hogy ez már csupán formai kérdés.

"Az Európai Bizottság és az IMF hamarosan megkezdi a tárgyalásokat az elővigyázatossági programról. Ezzel összefüggésben közös EU-IMF küldöttség látogatását vették tervbe július 17-ére. A tárgyalások sikeres kimenetele érdekében a bizottság számít a magyar hatóságok nyitottságára, arra, hogy valódi politikai párbeszédbe bocsátkoznak" - mondta.

A sajtótájékoztatón Olivier Bailly kérdést kapott arról, miként állnak a Magyarországgal kapcsolatban indított egyéb ügyek. A szóvivő emlékeztetett arra, hogy az Európai Bizottság a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság elé utalta a bírák nyugdíjkorhatárának csökkentése, valamint az adatvédelmi hatósági függetlenség ügyét. Mint megjegyezte, Brüsszel különösen a bírákkal kapcsolatban tartja sürgetőnek az európai bírósági eljárás lefolytatását. Bailly kitért arra is, hogy a médiatörvény ügyében az Európai Bizottság most arra vár, hogy a törvényt összhangba hozzák a magyar alkotmánybíróság döntésével.

Az IMF pénteken megerősítette, hogy az Európai Unió küldöttségével együtt a Nemzetközi Valutaalap delegációja is részt vesz a magyarországi tárgyalásokon. "Az IMF/EU közös küldöttsége július 17-25. között Budapesten tartózkodik majd, hogy a magyar fél kérésének megfelelően megkezdje a tárgyalásokat az IMF/EU támogatási programról" - közölte az IMF magyarországi képviseletének vezetője, Iryna Ivaschenko az MTI-vel.

További részletek ide kattintva olvashatók.

vehir.hu
további cikkek
Veszprém és a Bakony-Balaton térség kitolta a határait a Kihívások Napján Kihívások Napja Veszprém és a Bakony-Balaton térség kitolta a határait a Kihívások Napján Több mint 5000 embert mozgatott meg a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozatának kiemelt eseménye, a március 21-i Kihívások Napja. Bár a megkísérelt 4 GUINNESS WORLD RECORDS™ rekordkísérlet végül nem sikerült, a rendezvény így is hatalmas sikerrel zárult, hiszen több ezer ember mozdult meg egyszerre, a napot pedig végig a közösségi élmények határozták meg, ahol az összekötő kapocs a mozgásélmény volt. tegnap 20:11 Több ezer ember már megmozdult Veszprémben közélet Több ezer ember már megmozdult Veszprémben Reggel óta nem szakadt meg a lánc a 12 órás váltófutásnál, miközben az Óváros téri rekordkísérletekre is több százan érkeztek. A hivatalos eredményhirdetés este hét órakor lesz. Közben megérkeztek a Megyeház térre az olimpikonok és sztársportolók, akiket ki lehet hívni a különböző ügyességi feladatokban. tegnap 15:48 CPAC Hungary - Orbán Viktor: Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk közélet CPAC Hungary - Orbán Viktor: Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk Brüsszel nem az európai emberek érdekeit képviseli, hanem az ukránok elnökét. Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk, mert Európa jövőjéről nem a bürokratáknak, hanem Európa nemzeteinek kell dönteniük. Ez a mi küldetésünk - jelentette ki a miniszterelnök szombaton Budapesten. tegnap 13:17

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.