Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Csökkentették az emelt szemétdíjat

2012. július 6. 16:46
Porga Gyula polgármester kérésére a szolgáltató jelentősen, 12%-kal csökkentette a közelmúltban megemelt hulladékszállítási díjtételeket. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

– A családok növekvő terhei miatt kértem az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulást és a Veszprém Közüzemi Szolgáltató Zrt.-t, hogy a lehetőségekhez mérten csökkentsék a megemelt hulladékszállítási díjakat. Az emelésre a fejlesztésekre nyert uniós pályázat miatt volt szükség. Most azonban örömmel közölhetem, hogy a szolgáltató csökkentette a díjat – foglalta össze a lényeget Porga Gyula polgármester a pénteki sajtótájékoztatón.

Czaun János, a Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás elnöke szerint erre azért volt lehetőség, mert az unió elfogadta az eszközbeszerzéssel kapcsolatos időpont-változási kérelmüket, miszerint nem ez év szeptember végén, hanem jövő év december végéig kell teljesíteniük a pályázatban vállaltakat. Így lehetőségük volt a díjszabás csökkentésére.

– Ez a döntés 158 települést, 300 000 embert érint jól. A királyszentistváni hulladék-feldolgozóba beszállított szemét után a számlákat most állítják ki, és a csökkentett tételek alapján számolunk majd el. 2012 decemberében megvizsgáljuk, hogy a mostani díjtételek megfelelnek-e a valóságnak, vagy sem – közölte Göttlinger László a Veszprém Közüzemi Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója.
 

Pethő Imre
vehir.hu
további cikkek
Hét év után visszatérhet Magyarország az Eurovízióra közélet Hét év után visszatérhet Magyarország az Eurovízióra Újra lehet magyar versenyző az Eurovíziós Dalfesztiválon. A közmédia átmeneti vezetése kedvezőbb nevezési feltételekről állapodott meg a verseny szervezőivel, így hét év kihagyás után megnyílhat az út Magyarország visszatérése előtt. Döntés még nincs, arra december elejéig várni kell. ma 12:32 Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat közélet Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat Szeptemberben ismét a sporté lesz a főszerep Veszprémben: két különleges, ingyenes és Ötpróba‑pontszerző esemény várja a családokat, a szabadidősportolókat és a tapasztalt versenyzőket. A Valeo Határok nélkül Úszónap és az I. Kiskuti Csárda Veszprém Sportrégió Terepduatlon Fesztivál célja, hogy a mozgás örömét mindenki számára elérhetővé tegye – korhatár és határok nélkül. ma 10:49 Új érsek a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye élén közélet Új érsek a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye élén Őszentsége XIV. Leó pápa elfogadta excellenciás és főtisztelendő Bábel Balázs érsek úr lemondását a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye kormányzásáról, egyúttal utódául kinevezte excellenciás és főtisztelendő Palánki Ferencet, áthelyezve őt a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéből. tegnap 13:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.