Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A költségvetés lesz az utolsó feladat a Házban

2012. július 8. 17:14 // Forrás: mno.hu
A jövő évi költségvetés fő számainak elfogadásával érhet véget jövő héten az Országgyűlés rendkívüli nyári ülésszaka. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A Ház hétfőn és csütörtökön külön ülésnapokat tart, ezeken elfogadhatják többek között a pénzügyi tranzakciós illetékről és a biztosítási adó bevezetéséről szóló előterjesztést, míg a hét második felében a 2013-as büdzsé fő számait.

Csütörtök délután fél egykor kezdődhet az utolsó parlamenti szavazás a nyári szünet előtt. Kétszer szavaznak a jövő évi költségvetési törvényjavaslatról, először a több mint háromszáz képviselői módosító javaslatról döntenek, majd az Országgyűlés költségvetési bizottsága visszavonul, hogy kiszámítsa, az esetleges változtatások miként érintik a fő számokat.

A jövő évi költségvetést a miniszterelnök javaslatára kezdte a hagyományos őszi, téli időpontnál jóval korábban tárgyalni az Országgyűlés. Orbán Viktor mindezt azzal indokolta, hogy így kiszámíthatóbb, stabilabb alapokon állhat az ország pénzügyi gazdálkodása.

A 2013-as büdzsét június 15-én pénteken nyújtotta be a kormány, amelynek kiadási főösszege 15 476,9 milliárd forint, a bevételi főösszeg pedig 14 799,7 milliárd forint. A javaslat szerint aközponti költségvetés bevételei 9849,2 milliárd forintot, kiadásai 10 492,4 milliárd forintot tesznek ki, hiánya 643,2 milliárd forint, a GDP 2,1 százaléka. Az előterjesztésben a kormány 1,6 százalékos jövő évi GDP-növekedéssel számol, az államadósság GDP-hez mért aránya 78-ról 76,8 százalékra csökken a büdzsében szereplő makrogazdasági pálya szerint.

További részletek itt olvashatók.

vehir.hu
további cikkek
Hét év után visszatérhet Magyarország az Eurovízióra közélet Hét év után visszatérhet Magyarország az Eurovízióra Újra lehet magyar versenyző az Eurovíziós Dalfesztiválon. A közmédia átmeneti vezetése kedvezőbb nevezési feltételekről állapodott meg a verseny szervezőivel, így hét év kihagyás után megnyílhat az út Magyarország visszatérése előtt. Döntés még nincs, arra december elejéig várni kell. ma 12:32 Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat közélet Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat Szeptemberben ismét a sporté lesz a főszerep Veszprémben: két különleges, ingyenes és Ötpróba‑pontszerző esemény várja a családokat, a szabadidősportolókat és a tapasztalt versenyzőket. A Valeo Határok nélkül Úszónap és az I. Kiskuti Csárda Veszprém Sportrégió Terepduatlon Fesztivál célja, hogy a mozgás örömét mindenki számára elérhetővé tegye – korhatár és határok nélkül. ma 10:49 Új érsek a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye élén közélet Új érsek a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye élén Őszentsége XIV. Leó pápa elfogadta excellenciás és főtisztelendő Bábel Balázs érsek úr lemondását a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye kormányzásáról, egyúttal utódául kinevezte excellenciás és főtisztelendő Palánki Ferencet, áthelyezve őt a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéből. tegnap 13:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.