Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Rutinosan zajlott idén a takarítás

2012. július 10. 9:31
Sikeresnek ítéli az idei Utcazene fesztivál tisztán tartását Sudár László, a „VKSZ” Zrt. városüzemeltetési üzemének vezetője. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A tavalyi húsz tonna szeméthez képest idén kevesebbet, csak tizenhét tonnát gyűjtöttek össze a Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt. munkatársai. A takarításon idén negyven fő dolgozott, nem számítva a hét takarító jármű vezetőit.

Sudár László elmondta, hogy a sokéves gyakorlatnak köszönhetően a fesztivál tisztán tartása zökkenőmentesen zajlott. A kánikula nem zavarta a VKSZ Zrt. dolgozóit, hiszen már hajnali fél hatkor nekiálltak a munkának, és fél tízre már végeztek is vele. A városüzemeltetési üzem vezetője kiemelte, ezt a határidőt minden nap sikerült betartani.

Egyedüli negatívumként azt hozta fel, hogy a Tapolcáról ideszállított 120 darab 240 literes hulladéktárolót nem mindig használták ki a fesztiválozók. Ha nem volt közvetlen mellettük kuka, az emberek hajlamosak voltak a cigarettacsikket és a szemetet ott eldobni ahol éppen álltak.

Sudár László összességében sikeresnek ítéli az idei takarítást. Megjegyezte, hogy az utcazene hetére már előre készülnek, és aznapra senkinek sem adnak ki szabadságot, hogy a város minden nap tisztán fogadhassa a fesztiválozókat.
 

Horák János
Kovács Bálint
további cikkek
Hét év után visszatérhet Magyarország az Eurovízióra közélet Hét év után visszatérhet Magyarország az Eurovízióra Újra lehet magyar versenyző az Eurovíziós Dalfesztiválon. A közmédia átmeneti vezetése kedvezőbb nevezési feltételekről állapodott meg a verseny szervezőivel, így hét év kihagyás után megnyílhat az út Magyarország visszatérése előtt. Döntés még nincs, arra december elejéig várni kell. ma 12:32 Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat közélet Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat Szeptemberben ismét a sporté lesz a főszerep Veszprémben: két különleges, ingyenes és Ötpróba‑pontszerző esemény várja a családokat, a szabadidősportolókat és a tapasztalt versenyzőket. A Valeo Határok nélkül Úszónap és az I. Kiskuti Csárda Veszprém Sportrégió Terepduatlon Fesztivál célja, hogy a mozgás örömét mindenki számára elérhetővé tegye – korhatár és határok nélkül. ma 10:49 Új érsek a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye élén közélet Új érsek a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye élén Őszentsége XIV. Leó pápa elfogadta excellenciás és főtisztelendő Bábel Balázs érsek úr lemondását a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye kormányzásáról, egyúttal utódául kinevezte excellenciás és főtisztelendő Palánki Ferencet, áthelyezve őt a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéből. tegnap 13:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.