Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
7°C
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
7°C

Nincs fesztivál veszprémiek nélkül

2012. július 13. 8:07
A Balaton-part legnagyobb bulija zajlik ezekben a napokban Zamárdiban. Ellátogattunk a Heineken Balaton Sound első napjára, és veszprémieket kerestünk.


A galéria megtekintéséhez kattintson a fotóra!

Azt mondják, magyarok mindenhol vannak a világon. Veszprémiek pedig minden hazai fesztiválon. A „Fény gyermekei” két pulttal érkeztek az elektronikus fesztiválra, s bár Süli Zoltán (Sündi) elmondása szerint az ő szívéhez közelebb áll a VOLT Fesztivál, szeretik a zamárdi bulit is. Többek között azért, mert közel van Veszprém, így minden nap haza tudnak menni aludni a hajnali 2-4 órás zárást követően.

– A „Fényt” éppúgy szeretik itt, mint bármelyik másik fesztiválon. Tapasztalatom szerint egyre több a külföldi, főleg franciák és lengyelek. Vannak már visszatérő vendégeink is, akik keresik a „feni-t” – mondta el érdeklődésünkre Sündi, hozzátéve, ez a pult a veszprémieknek kicsit hazai pályát jelent, jól esik nekik lepacsizni valahol.

Nincs időnk tovább beszélgetni, sorra érkeznek a megszomjazott fiatalok, akik az esti alapozásra – majd később a hangulat fokozására – szervezetükbe öntenek némi „Fényt”. Garantáltan hazai pályának számít még a soundon a Hungária Pezsgő Lounge, ahol veszprémiek szolgálják ki az italokat, valamint a dj-pult mögött is ismerős arcokra lelhetünk.

– Négy napon keresztül déltől hajnali hat óráig zenélünk Elf barátommal felváltva – árulja el a kulisszatitkot „titzkrisztián”, aki szintén a rutinos fesztiválozók közé tartozik, bár ez inkább munkát jelent neki, de megnyugtat, jut idő a kikapcsolódásra is. – A lounge-be főként veszprémiek dolgoznak, így sokan érkeznek hozzánk otthonról – osztotta meg tapasztalatát. Hogy lehet mindezt zenével bírni? – kérdeztem. – Rettentő sok bakelitlemezt hoztunk, napközben nyugodtabb zene szól, este bulisabb irányba haladunk, de a naplemente megint más érzést eredményez, ami a hangzásban is érződik. 1500 albumot biztos elhoztunk magunkkal – avatott be.

Ákos 0. napi koncertje nem alakult szerencsésen, csütörtökön azonban már a fürdőzők is megjelentek, de volt, aki ilyenkor sem tudott lazítani, és inkább a kondigépeket nyúzta. Mindenkinek mást jelent a nyaralás, a kikapcsolódás, a szórakozás, ezekben pedig nincs hiány a Heineken Balaton Soundon.

Cseh Zoltán
Kovács Bálint
további cikkek
Energetikai fejlesztésekkel készült fel az energiaválságra a Herendi közélet Energetikai fejlesztésekkel készült fel az energiaválságra a Herendi 742 millió forint értékben hajtott végre beruházásokat a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., a fejlesztést részben állami támogatásból finanszírozták. A beruházás révén a cég jelentős megtakarításra tehet szert, és nagyobb biztonsággal nézhet szembe egy esetleges energetikai válsággal. tegnap 22:50 Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben közélet Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. tegnap 11:36 A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. tegnap 11:06

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.