Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Csökkenhetnek a közlekedési bírságok

2012. július 17. 13:13 // Forrás: MTI
Csökkentené a közlekedési bírságok összegeit és betiltaná a lézerblokkolót is az a kormányrendelet-tervezet, amelyet következő ülésén tárgyal a kabinet. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A várható változásokról Bíró Márk, a Fidesz-frakció közlekedési szabályok és szankciók átalakításáért felelős politikusa és Kovács Kázmér, a Magyar Autóklub jogi képviselője számolt be kedden Budapesten.

Bíró Márk és Kovács Kázmér az autóklub vezetéstechnikai pályája mellett tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a rendelet-tervezetben szétválasztották a közlekedő társadalomra veszélyes, illetve arra veszélytelen szabálysértéseket, és ez utóbbiak esetében alacsonyabb bírságokat állapítottak meg.

Így a várakozási és megállási tilalom megszegéséért eddig kiszabott fix összegű, 30 ezer forintos bírság, egy senkit nem veszélytető tiltott parkolás esetén 10 ezer forintra fog mérséklődni, viszont ha valaki zebrán áll meg, annak már 25 ezer forintot kell fizetnie, míg az egyik legsúlyosabb büntetést, 50 ezer forintos bírságot kap az, aki mozgássérülteknek fenntartott helyen parkol - hangzott el.

Bíró Márk közölte azt is: betiltják a lézerblokkolót, de a radardetektort nem. A fideszes képviselő a változások között említette azt is, hogy a vasúti átjárón való tiltott áthajtás esetében az eddigi 300 ezer forintos bírságot 60 ezer forintra mérsékelik, és azt is meghatározzák, hogy ez a szabálysértés csak ott büntethető, ahol valóban jár vasút. Hozzátette: emellett nem lesz büntethető az egészségügyi doboz hiánya, csak akkor, ha szükség lenne rá, de nincs. Így a rendőr csak azért nem állíthatná meg az autóst, hogy kifejezetten az egészségügyi dobozt vagy a láthatósági mellényt ellenőrizze - tette hozzá. Kovács Kázmér a változások közül azt emelte ki, hogy az eddigiektől eltérően nem lesz büntethető az, aki saját garázsa előtt parkol. Emellett - folytatta - bíróság előtt vitathatja felelősségét az, aki "végszükségszerű ok" miatt parkol szabálytalanul, mert például egy vajúdó kismamát visz kórházba.

Az autóklub jogi képviselője azt is elmondta: a kerékpárosok tekintetében a véralkoholszinttől függően differenciálják a bírságolást, és a jövőben a 0,5 és 0,8 ezrelék közötti véralkoholszint csak akkor lesz büntethető, ha a kerékpáros veszélyhelyzetet teremt, vagy ha főúton közlekedik. Jelenleg ugyanis az is több tízezer forintos bírságot kaphat, aki egyik tanyáról a másikra egy földúton közlekedik egy-két pohár sör után - jegyezte meg. Bíró Márk szerint csütörtökön kerül kormány elé rendelet-tervezet, a változások augusztus 1-én, illetve szeptember 1-én léphetnek hatályba. Kovács Kázmér emlékeztetett arra, hogy kormányrendelet-tervezet előzménye az a jogszabályváltozás volt, amelynek alapján a közigazgatási bírság helyett a jövőben szabálysértésnek minősül a várakozási és megállási tilalom megszegése.

A kormányrendelettel kapcsolatban utalt arra, hogy ősszel egyes részletszabályokat tovább finomíthatnak, szóba kerülhet egyes bírságösszegek csökkentése, arányosítása, esetleg súlyosbítása. Bíró Márk emlékeztetett arra, hogy májusban munkacsoportot hoztak létre a Fidesz szakpolitikusai, az illetékes minisztériumok és a társadalmi szereplők a KRESZ módosítása és a közlekedési szabálysértésekért járó büntetések "életszerűvé szabása" érdekében. A fideszes képviselő szerint azóta már 300 észrevétel érkezett kreszmodositas@gmail.com e-mail címre, ahová továbbra is várják a KRESZ-szel kapcsolatos észrevételeket, építő jellegű javaslatokat. 

vehir.hu
további cikkek
Világrekordot döntött a magyar íjász közélet Világrekordot döntött a magyar íjász Alig találták meg a rekordot jelentő nyílvesszőt, amely végül 1063,59 méterre ért földet. Mónus József mindössze 80 centiméterrel javította meg a 29 éve fennálló világrekordot. ma 15:45 Hét év után visszatérhet Magyarország az Eurovízióra közélet Hét év után visszatérhet Magyarország az Eurovízióra Újra lehet magyar versenyző az Eurovíziós Dalfesztiválon. A közmédia átmeneti vezetése kedvezőbb nevezési feltételekről állapodott meg a verseny szervezőivel, így hét év kihagyás után megnyílhat az út Magyarország visszatérése előtt. Döntés még nincs, arra december elejéig várni kell. ma 12:32 Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat közélet Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat Szeptemberben ismét a sporté lesz a főszerep Veszprémben: két különleges, ingyenes és Ötpróba‑pontszerző esemény várja a családokat, a szabadidősportolókat és a tapasztalt versenyzőket. A Valeo Határok nélkül Úszónap és az I. Kiskuti Csárda Veszprém Sportrégió Terepduatlon Fesztivál célja, hogy a mozgás örömét mindenki számára elérhetővé tegye – korhatár és határok nélkül. ma 10:49

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.