Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A munkanélküliek is dolgozni akarnak

2012. július 23. 17:48 // Forrás: kormany.hu
Bizottságot hoz létre a kabinet és az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ), hogy negyedévente értékeljék a romáknak szóló programok megvalósulását. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Erről Orbán Viktor beszélt miután a múlt héten kezdődött konzultációsorozata folytatásaként hétfő délelőtt Budapesten tárgyalt az ORÖ vezetőivel. A miniszterelnök szerint kiderült, Magyarországon a munkanélküliek is dolgozni akarnak, az elmúlt időszakban bebizonyosodott ugyanis, hogy nem igazak azok az állítások, amelyek szerint a magyarok segélyből akarnak megélni, és ki akarják játszani a közmunkarendszer szabályait.

Ahhoz, hogy Magyarországon 5-5,5 millió dolgozó, adófizető állampolgár legyen, a romáknak is dolgozniuk kell - jelentette ki a kormányfő a megbeszélés utáni sajtótájékoztatón, hangsúlyozva, hogy bűnözésből nem lehet megélni, ahogyan segélyből sem, vagy csak sokkal rosszabbul, mint munkából.

"Egy ország - különösen egy európai válság idején - nem engedheti meg magának azt, hogy munkaképes emberek segélyből éljenek meg. Ezért nem is fognak jövedelempótló segélyt kapni hosszabb távon a magyarok" - fejtette ki.

A kérdés csak az - folytatta -, hogy a kabinet meg tudja-e szervezni a munkalehetőségeket: "ebben még van adósságunk, sokat haladtunk előre, nagyon nagy utat tettünk meg az inkább maradj otthon, érd be egy kis segéllyel, ne gyere a nyakunkra munkaért szocialista típusú társadalompolitikától a mai állapotig". A tárgyaláson a közeljövő lehetséges foglalkoztatási formái között - amelyek már nem egészen közmunkák, de még nem is teljesen piaci állások - szóba kerültek például a foglalkoztatási, illetve a szociális szövetkezetek.

Megjegyezte ugyanakkor azt is, hogy a romák még mindig úgy érzik - jórészt jogosan -, hogy sok olyan döntés születik róluk, amelyek meghozatalában nincs jelen kellő súllyal az ORÖ, és a kabinetnek is "elég komoly fejfájást" jelent, hogyan teremtse meg az alkotmányos rendszerét a roma önkormányzat bevonásának a döntésekbe.

A megbeszélésről további részletek itt olvashatók.
 

vehir.hu
további cikkek
Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01 A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele gazdaság A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. 2026. november 5. 16:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.