Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 22. Beáta
Veszprém
13°C
2026. március 22. Beáta
Veszprém
13°C

Energiatakarékossá teszik az ajkai kórházat

2012. július 26. 19:00 // Forrás: MTI
Egy év alatt, több mint hatszázmillió forintos ráfordítással alakítják át energiatakarékossá az ajkai Magyar Imre kórház épületét az Új Széchenyi Terv keretében.

Nyári Ildikó, a kórház főigazgatója elmondta: negyvenéves az épület, jelentős felújítás ez idő alatt nem volt; a nyílászárók jelentősen amortizálódtak, előfordult például, hogy ablakokat kellett beszegelni a szél miatt, s az is, hogy bezárt ablakok mellett a beteg takarójára esett a hó.

Most, a megvalósítás küszöbén szembesülnek azzal a dolgozók, a betegek, a látogatók, hogy a felújítás kényelmetlenséggel jár; a kórháznak az építkezés alatt működnie kell, a betegellátás nem állhat le - jegyezte meg a főigazgató, toleranciát kérve az érintettektől.

Schwartz Béla, Ajka szocialista polgármestere felidézte: a kórházat 1970-ben, 700 ággyal nyitották meg; azóta az intézmény több jelentős átszervezésen esett át. 2006-ban például a város a szakorvosi ellátást átszervezéssel a kórházba helyezte, majd a 2007-ben végrehajtott ágyszámcsökkentés erőteljesen érintette az intézményt, de megőrizte jelentőségét a régióban. A településvezető hangsúlyozta: az intézmény több európai uniós pályázatot nyert meg, mindet az elmúlt kormányzati ciklus alatt.

Kissné Börzsönyi Zsuzsanna, a Strabag MML Kft. főépítésvezetője elmondta: a hétemeletes épület homlokzatát korszerű, jó hőszigetelésű alumíniumburkolatra cserélik le; 531 új ablakot építenek be, hatezer négyzetméter felületet korszerűsítenek. Az első ütem a B épületben kezdődött meg, a munkát szakaszolják, hogy a kórházi életet kevésbé zavarják - tette hozzá.

A 666 millió forintos beruházás keretében a teljes hosszoldali homlokzati felületre korszerű függönyfalszerkezet kerül. A beépített üvegek a napsütötte déli és nyugati oldalon fényvédő szerkezetből készülnek. Új vízkezelő készüléket építenek be, és korszerűsítik a központi fűtési rendszert is.

Az energetikai korszerűsítés a jövő nyáron fejeződik be az ajkai kórházban.

Nyári Ildikó hangsúlyozta: az állami átvétellel semmi nem változott az ajkai kórházban; azokon a speciális ellátásokon kívül, amelyek miatt eddig is más intézményt kerestek fel a betegek, nem kell más kezelések miatt utazniuk, azokat továbbra is helyben megkapják.
 

vehir.hu
további cikkek
Veszprém és a Bakony-Balaton térség kitolta a határait a Kihívások Napján Kihívások Napja Veszprém és a Bakony-Balaton térség kitolta a határait a Kihívások Napján Több mint 5000 embert mozgatott meg a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozatának kiemelt eseménye, a március 21-i Kihívások Napja. Bár a megkísérelt 4 GUINNESS WORLD RECORDS™ rekordkísérlet végül nem sikerült, a rendezvény így is hatalmas sikerrel zárult, hiszen több ezer ember mozdult meg egyszerre, a napot pedig végig a közösségi élmények határozták meg, ahol az összekötő kapocs a mozgásélmény volt. tegnap 20:11 Több ezer ember már megmozdult Veszprémben közélet Több ezer ember már megmozdult Veszprémben Reggel óta nem szakadt meg a lánc a 12 órás váltófutásnál, miközben az Óváros téri rekordkísérletekre is több százan érkeztek. A hivatalos eredményhirdetés este hét órakor lesz. Közben megérkeztek a Megyeház térre az olimpikonok és sztársportolók, akiket ki lehet hívni a különböző ügyességi feladatokban. tegnap 15:48 CPAC Hungary - Orbán Viktor: Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk közélet CPAC Hungary - Orbán Viktor: Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk Brüsszel nem az európai emberek érdekeit képviseli, hanem az ukránok elnökét. Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk, mert Európa jövőjéről nem a bürokratáknak, hanem Európa nemzeteinek kell dönteniük. Ez a mi küldetésünk - jelentette ki a miniszterelnök szombaton Budapesten. tegnap 13:17

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.