Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Öreg autó nem vén autó / – derekasan helytállt a Trabi a veteránautók versenyén! –

2008. szeptember 30. 17:25
Különösebb probléma nélkül érkezett célba az Audi Hungaria Classic 2008 népes mezőnye! A 76 autó a verseny két napja alatt közel hatszáz kilométert futott le a Balaton-felvidéken és a Dunántúl nyugati részén.

A pilóták és navigátoraik – elsősorban a kissé hűvösre fordult idő miatt – a siker élményének boldog tudatában hajtottak be a veszprémi Óváros téri célba. Egyikük alól sem hiányzott derék társa, a négykerekű. Fénykorukban négylábú térsaik dupla adag zabot kaptak, s csak remélni tudom, hogy a hálás paskolgatás ezúttal sem maradt el a „gazdik”részéről. A Vehír oldalain már számot adtunk arról hogy ez a verseny nem a sebességről szólt, hanem az ügyességről és a pontosságról (akkor megkockáztattam egy könnyelmű kijelentést is a Trabant javára. Hm. Úgy tűnik, bejött...).


 

Arról is beszámoltunk már, hogy pénteken Veszprémből indultak a triók (sofőr, navigátor és autó), s a látványnak sem akármilyen mezőny a nap folyamán eljutott Sümegre, Tapolcára, Ajkára, s végül a start városában, Veszprémben fejezte be az első napi versenyt egy kissé fázós éjszakai feladat teljesítésével.

Szombaton Pápa és Győr volt az úti cél, hazafelé menet a Rábaringen futottak pár kört, aztán Eplény érintésével immáron másodszor is a megyeszékhely volt a cél. Útközben számos időmérő szakasz követte egymást, ezek a századmásodpercre előírt, fotocellák között leküzdött etapok döntötték el a helyezéseket. A cél az volt, hogy a versenyzők a lehető legkisebb hibaponttal, azaz a legkisebb eltéréssel teljesítsék az előírt szintidőt. Jeleztük, hogy nem használhatnak elektronikus időmérőt, navigációs berendezést a versenyzők.

Bár külföldi párosok is indultak (összesen tizenketten), ám a szerencse (de főképp a tudás) a hazaiak mellé szegődött.

Az Audi Hungaria Classic győztesei:

  1. Erdélyi Zoltán – Erdélyi Zoltánné Csilla (Jaguar 420 Sovereign, 1968)
  2. Gábeli Tibor – Víg Zoltán (Volkswagen 1302 LS Cabrio, 1972)
  3. Ilkovics Ádám – Kemenes Csilla (Alfa Romeo Giulia Sprint 1600 GTA, 1971)

 

Az esemény az Oldtimer Szuperkupa utolsó futama volt, amely a legnagyobb ilyen jellegű rendezvénysorozat hazánkban, sőt az egész közép-kelet-európai térségben. Az Audi Hungaria Classic 2008. mostani versenyét a tavalyi Szuperkupa első helyezettjei nyerték, vagyis címvédőkről van szó, legyőzésükkel azonban újra meg lehet próbálkozni – a következő évben.

Az oldtimerek mellett ún. youngtimerek is indultak (ezek 1976. december 31-e után készültek. Őket külön értékelték, hiszen más képességekkel bírtak:

Az Audi Hungaria Classic 2008. youngtimer kategória nyertesei:

 

  1. Szerencsés Árpád – Virág Ádám (Volvo 780, 1989)
  2. Kátai Tamás – Poós Béla (Lancia Delta HF Integrale, 1992)
  3. Farkas Csaba – Orosz Tamás (Trabant RS 601, 1980)

Előzetesünkben megírtuk, hogy egy 1923-as kiadású (bőrkuplungos!) Salmson is elindult versenyen kívül. A közönség kedvencének számító autó végigfutotta a számára azért nem kis távot.


Zatkalik András
Zatkalik András
Zatkalik András
Zatkalik András
további cikkek
Demjan_1fc65a45
Demjan_1fc65a45
Demjan_1fc65a45
Növekvő ügyszám, széles iparági spektrum – jól halad a Demján Sándor Tőkeprogram Rövid idő alatt látványos előrelépést ért el a Demján Sándor Tőkeprogram (DST): már 29 kis- és középvállalkozás kapott pozitív befektetési döntést, csaknem 6 milliárd Ft értékben. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) által alapított MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. segítségével a program célja az, hogy tőkebevonással támogassa a fejlődni vágyó magyar cégek növekedését. A program iránti érdeklődés kiemelkedő – a honlapon www.demjantokeprogram.hu elérhető digitális előszűrésnek köszönhetően néhány perc alatt eldől, hogy egy vállalkozás megfelel-e az alapkritériumoknak. tegnap 17:10
Balaton-Vasut-Mav-Fonyod-Badacsony-Vonatmenetrend-CsodalatosBalaton
Balaton-Vasut-Mav-Fonyod-Badacsony-Vonatmenetrend-CsodalatosBalaton
Balaton-Vasut-Mav-Fonyod-Badacsony-Vonatmenetrend-CsodalatosBalaton
Szombaton lép életbe a MÁV nyári, főszezoni menetrendje A vakáció első napjától, szombattól nyári menetrendre vált a MÁV-csoport: a turisztikai célpontok irányába sűrűbb indulással és nagyobb kapacitásokkal közlekednek a vonat- és buszjáratok – közölte a MÁV pénteken. tegnap 13:30
Balaton-strand-MTI-1
Balaton-strand-MTI-1
Balaton-strand-MTI-1
A Balaton lesz a nyár slágere a magyar utazók körében Siófok vezeti a Szallas.hu 2025-ös nyári időszakra szóló belföldi foglalási toplistáját, közel két és félszer annyi foglalással, mint a második helyezett Budapest. A Balaton térsége a legkeresettebb régió, a foglalások harmadával, a szállástípusok közül pedig az apartman legkelendőbb - közölte a Szallas.hu portál az MTI-vel pénteken. tegnap 10:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.