Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. február 5. Ágota
Veszprém
6°C
2026. február 5. Ágota
Veszprém
6°C

„Az emberek kíváncsiak Magyarországra”

2012. augusztus 7. 12:30
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg a Cell-Cup nemzetközi ifi kézilabda fesztivált Veszprémben. A rendezvényen várhatóan 18 országból 156 csapata vesz részt.

A városházán tartott sajtótájékoztatón Némedi Lajos alpolgármester köszöntötte a résztvevőket kedden. Elmondta, hogy a fesztiválon szereplő országok mind kézilabda nagyhatalmak. Örömmel fogadta, hogy az Olimpia végeztével nem maradunk sportesemények nélkül, hiszen augusztus 14-én megkezdődnek, és egészen a 18-i döntőig minden nap több helyszínen is zajlanak a mérkőzések. Elhangzott, hogy Veszprém minden tekintetben igyekszik támogatni ezt a rendezvényt. Némedi Lajos kiemelte, a fesztivál jelentőségét az is mutatja, hogy dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes fővédnökként, Porga Gyula, Veszprém megyei jogú város polgármestere pedig a védnökként támogatja a programsorozatot.

Süle Nándor, a Cell-Cup szervezője és rendezője elmondta, hogy emberi léptékben a fesztivál serdülőkorba lépett, azonban rendezvényként ez már érett felnőttkor, hiszen tizenhat évig csak az igazán színvonalas programsorozatok tudnak fennmaradni. Közölte azt is, idén az előzetes bejelentkezések alapján csúcsot fognak dönteni a résztvevők számát illetően, hozzátette, ennél nagyobbra már nem tudna nőni a fesztivál, hiszen a szervezésben résztvevő városok - Veszprém, Várpalota, Ajka, Alsóörs és Balatonfüred - nem tudna elég helyszínt biztosítani a versenyeknek. Süle Nándor elmondta azt is, hogy idén Kanada, Izland, és Spanyolország először képviselteti magát a versenyeken, hozzátette, hogy néhány keleti országból jelentkező csapat a ramadán, vízumproblémák, vagy anyagi gondok miatt nem tud részt venni.

A főszervező a fesztivál erősségeként a pontos szervezést jelölte meg, kiemelte, hogy haladnak a korral is, hiszen az interneten a versenyek eredményei folyamatosan megtalálhatók lesznek. Elmondta azt is, hogy a programsorozat nem csak a kézilabdáról, hanem új barátságok születéséről, és életre szóló élmények szerzéséről is szól. Süle Nándor büszkén jelentette ki, a rendezvény nemzetközi hírneve egyre csak nő, és hogy nem szabad azt elhinni, hogy a világot nem érdekli az országunk. A hatalmas érdeklődés, ami a kézilabda fesztivált kíséri, bizonyítja, az emberek kíváncsiak Magyarországra.
 

Horák János
további cikkek
A múlt héten több mint 77 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel közélet A múlt héten több mint 77 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel A múlt héten 77 700-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a honlapján csütörtökön. Ez a szám az azt megelőző héten 60 500 volt. ma 13:44 A futball és a régészet kerül reflektorfénybe idén a múzeumban kultúra A futball és a régészet kerül reflektorfénybe idén a múzeumban A Balaton-felvidéki labdarúgás hétköznapjait és a közösségi régészet program eredményeit bemutató kiállításokkal készül az évre a Laczkó Dezső Múzeum. ma 13:55 Hárompontos dobás az egészségért - a kislődi diákokat motiválták a veszprémi kosarasok Európa Sportrégiója Hárompontos dobás az egészségért - a kislődi diákokat motiválták a veszprémi kosarasok A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója programsorozat egészségügyi roadshow-ja lassan a félidejéhez érkezett, ám a lendület töretlen. Szerdán Kislőd látta vendégül az eseményt, ahol a szűrővizsgálatok mellett a legnagyobb sikert ezúttal is a motivációs beszélgetés aratta, ahol a veszprémi kosárlabdázás két meghatározó alakja, Naményi Márk és Bonifert Bendegúz mesélt a helyi diákoknak a sportolói lét kihívásairól, a tanulás fontosságáról és a csapat erejéről. ma 11:49

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.