Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Feljelentést tett a Jobbik

2012. augusztus 10. 11:08
Ismeretlen tettes ellen tett feljelentést Kovács Rajmund, a Jobbik veszprémi elnöke, a Szentgálra tervezett hulladéklerakó ügye kapcsán. A sajtótájékoztatón jelen volt Kepli Lajos a Jobbik Országgyűlési képviselője is. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Kovács Rajmund, a Jobbik veszprémi elnöke elmondta, a veszprémi önkormányzat 2003-ban az Észak-balatoni Regionális Szilárdhulladékkezelési Önkormányzati Társulás nevében, Szentgál határában 43 millió forintért vásárolt meg egy területet, ahová a hulladéklerakót tervezték. Hozzátette, a területér nem mezőgazdasági, hanem ipari beruházásra alkalmas árat, 25 forint helyett 250 forintot fizettek négyzetméterenként, valamint a társulás a beruházás előkészítésére további 238 millió forintot költött.


Kovács Rajmund és Kepli Lajos

Kovács Rajmund elmondta, a Fejér Megyei Bíróság jogerős ítélete alapján a terület nem alkalmas a hulladéklerakó épületre, így az elköltött 281 millió forint nagy része – a szentgáli iskola felújítására fordított összeg kivételével – ablakon kidobott pénz. A Jobbik veszprémi alapszervezetének elnöke közölte, feljelentést tett a Központi Nyomozó Főügyészségen ismeretlen tettes ellen ahonnét áttették egy határozat értelmében a nyomozást a Veszprém Megyei Főügyészséghez. A határozat szerint a feljelentés különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hanyag kezelés bűntettének elkövetésére utal. A Veszprém Megyei Főügyészség feljelentés kiegészítést rendelt az ügyben, amellyel a Veszprém Megyei Rendőr Főkapitányságot bízta meg.

Kovács Rajmund elmondta azt is, hogy az önkormányzat 2010-ben kivizsgálta az esetet, ám nem találtak olyan személyt, akivel kapcsolatban felmerült volna a büntetőjogi felelősség. A Jobbik veszprémi alapszervezetének elnöke úgy véli, ebből is látszik, a Fidesz- KDNP nem akarja sem elszámoltatni, sem felelősségre vonni azokat, akik miatt a társulás több százmillió forintot dobott ki az ablakon. Elhangzott az is, az szemétdíj emelésével az elveszett összeget a város lakosságán akarják behajtani, a felelősök felkutatása helyett.

Kepli Lajos, a Jobbik országgyűlési képviselője, ehhez annyit tett hozzá, hogy ez nem egyedi eset az országban. Elmondta, a kormány feloldotta a hulladékszállítás összegének maximalizálásra létrehozott moratóriumot, ezért most szinte mindenhol emelkedik a szemétszállítási díj. Kepli Lajos hozzátette, a Jobbik ellenezte ezt a döntést. Az országgyűlési képviselő hangsúlyozta, a lerakott hulladék mennyiségének minimalizálására kellene törekedni, amit pedig lehetséges azt újrahasznosítani.

A honatya kitért az illegálisan lerakott szemét kérdésére is. Elmondta, ha a Jobbik kerülne kormányra a mezőőrség intézményének bevezetésével és a törvények szigorításával tisztítanák meg az erdőket és a patakokat az illegálisan lerakott hulladéktól.

Horák János
Kovács Bálint
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.