Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szigorodna az emelt szintű érettségi

2012. augusztus 14. 16:20 // Forrás: MTI
A jelenlegi 30 helyett a jövőben legalább 50 százalékos eredményt kellene elérniük a diákoknak az emelt szintű érettségi vizsgán ahhoz, hogy többletpontot kapjanak. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Ez derül ki egy kormányrendelet tervezetéből, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma tett közzé a kormányzati honlapon. Ha a kabinet a most nyilvánosságra hozott formájában fogadja majd el a felsőoktatási törvény végrehajtásához szükséges rendelkezésekről szóló kormányrendeletet, akkor - első alkalommal a 2013. évi keresztféléves felvételi eljárás során - a főiskolákra, egyetemekre jelentkezők 50 százalékos eredményű emelt szintű érettségi vizsga esetén lesznek jogosultak érettségi többletpontra.

A felsőoktatási felvételi eljárásról szóló rendelet azon pontja ugyanakkor nem változna, amely szerint emelt szintű érettségi vizsgatárgyanként 50 többletpontot lehet szerezni.

Változás lenne viszont, hogy az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen (OKTV) és a Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenyén elért 1-10. helyezésért 80 helyett 100, 11-20. helyezésért 40 helyett 50, 21-30. helyezésért pedig 20 helyett 25 pluszpont lenne adható.

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.