Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Több kórházat összevonhatnak a jövőben

2012. augusztus 17. 17:52 // Forrás: MTI
Hamarosan megjelenik egy 48 milliárd forint keretösszegű pályázat, amelynek révén több kórház összeolvadhat a jövőben - közölte Kovács József, a gyulai Pándy Kálmán Megyei Kórház főigazgatója pénteken az MTI-vel. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Amint a kiírás - várhatóan egy hónapon belül - megjelenik, a gyulai kórház a békéscsabai Réthy Pál Kórház-Rendelőintézettel közösen nyújt be a két intézmény összeolvadásáról szóló pályázatot.

Kovács József, aki egyébként az Országgyűlés egészségügyi bizottságának fideszes elnöke is, hozzátette: a gyulai és a békéscsabai kórházak együttműködéséről szóló tervek nem új keletűek. Szócska Miklós egészségügyi államtitkárral, illetve a békéscsabai városvezetéssel is többször egyeztettek erről.

Kiemelte: ez az intézkedés semmilyen formában nem befolyásolja a kórházak működését. Korábban is többször volt már rá példa, hogy egy nagyobb intézménybe integrálódott egy kisebb, s egy szervezeti egységként működtek tovább, de területük ellátását azt követően is biztosították - mondta Kovács József.

A Gyógyszerészeti és Egészségügyi, Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) az MTI megkeresésére azt közölte: a gyulai és a békéscsabai kórház szorosabb kooperációjáról régóta folynak tárgyalások a térségben. Nagy egészségügyi ellátóterület, két, egymáshoz közel fekvő kórház, jó egymás közti közlekedéssel. "Az egészségügyi ellátás minőségi fejlesztése gazdaságosan és hatékonyan valósulhat meg az összefogás révén, a terület lakosságának érdekében" - fogalmaztak, hozzátéve: az együttműködés lehetőségéről a két kórház vezetése között körültekintő, minden részletre kiterjedő tárgyalások folynak, amelyeket a GYEMSZI mint fenntartó támogat.
 

vehir.hu
további cikkek
Világrekordot döntött a magyar íjász közélet Világrekordot döntött a magyar íjász Alig találták meg a rekordot jelentő nyílvesszőt, amely végül 1063,59 méterre ért földet. Mónus József mindössze 80 centiméterrel javította meg a 29 éve fennálló világrekordot. ma 15:45 Hét év után visszatérhet Magyarország az Eurovízióra közélet Hét év után visszatérhet Magyarország az Eurovízióra Újra lehet magyar versenyző az Eurovíziós Dalfesztiválon. A közmédia átmeneti vezetése kedvezőbb nevezési feltételekről állapodott meg a verseny szervezőivel, így hét év kihagyás után megnyílhat az út Magyarország visszatérése előtt. Döntés még nincs, arra december elejéig várni kell. ma 12:32 Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat közélet Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat Szeptemberben ismét a sporté lesz a főszerep Veszprémben: két különleges, ingyenes és Ötpróba‑pontszerző esemény várja a családokat, a szabadidősportolókat és a tapasztalt versenyzőket. A Valeo Határok nélkül Úszónap és az I. Kiskuti Csárda Veszprém Sportrégió Terepduatlon Fesztivál célja, hogy a mozgás örömét mindenki számára elérhetővé tegye – korhatár és határok nélkül. ma 10:49

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.