Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szent István szellemi örökségére ma is szükségünk van

2012. augusztus 20. 20:27
„A magyar történelem nem a halottak könyve, múltunk kiemelkedő alakjai az élet és az értelem hősei voltak, akik ma is elevenen élnek emlékezetünkben.” Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében Porga Gyula polgármester mondott ünnepi beszédet államlapítónkra emlékezve hétfőn este a Szentháromság téren.

„Veszpréminek lenni sorsközösséget jelent az ezer esztendős magyar államisággal. A királynék városa nem csupán a történelmi múlt egyik fontos színhelye, Szent István királyunk olyan sziklákra építette Veszprémet, amely ma is biztosítja a város fennállását az önálló Magyarországhoz hasonlóan. A mai Veszprém olyan erős közösség, melynek tagjaként büszkén vállalhatjuk történelmi elődeink örökségét.” – fogalmazott Porga Gyula. Kiemelte, a közösség, a kereszténység és a magyarság adja azt a szilárd szellemi alapot, amely a magyar állam és annak minden alkotása nyugszik.

– Az ezer esztendős magyar államiság ünnepén ne történelmi alakként tekintsünk államalapító Szent Istvánra, hanem szellemére figyeljünk, ami ma is él és munkálkodik közöttünk. A magyar történelem nem a halottak könyve, múltunk kiemelkedő alakjai az élet és az értelem hősei voltak, akik ma is elevenen élnek emlékezetünkben – hangsúlyozta Porga Gyula.

A város első embere felhívta a figyelmet, hogy ugyan ezer esztendő viharait is kiállta nemzetünk, mégis minden erőnket meg kell feszítenünk, hogy megőrizzük őseink hagyatékát gyermekeink számára. – Ne csak a szent embert lássuk István királyban, hiszen a hit harcosaként a törvény szilárdságával állt ellen Magyarország külső és belső ellenségeinek. A törvényesség és a rend megteremtője volt – emlékezett vissza a polgármester.

Porga Gyula szerint a törvényesség és a rend őreire, szent emberekre, tudósokra, bölcsekre, a hétköznapok harcosaira egyaránt szükségünk van ahhoz, hogy az országot úgy adjuk át utódainknak, ahogy elődeinktől örökül kaptuk.

– Összefogás nélkül az önálló, független Magyarország napjai meg vannak számlálva, senki nem véthet meg minket saját széthúzásunktól, erőtlenségünktől. Meggyőződésem, hogy Szent István királyra és szellemi örökségére ma is szüksége van a magyaroknak – vélekedett Porga Gyula, majd hozzátette: „arra kérem önöket, ne csak nemzeti ünnepünkön, hanem a hétköznapok során is ápolják Szent István emlékét, akinek műve ezer esztendő viharai után is szilárdan áll.” 

A Szent István napi ünnepi műsor részeként gálaműsorral készült a Veszprém Táncegyüttes, az Óváros téren utcabál várta a szórakozni vágyókat, s  a hagyományos tűzijátékra is sokan kíváncsiak voltak.

Cseh Zoltán
Kovács Bálint
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.