Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Békés megoldásra törekszik a Jobbik

2012. augusztus 24. 10:52
A Jobbik Magyarországért Mozgalom által szervezett augusztus ötödikei devecseri demonstráció utóéletéről, és Veszprém megye közbiztonságáról beszélt Ferenczi Gábor és Orbán Imre. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Ferenczi Gábor, a Jobbik országgyűlési képviselője és Veszprém megyei elnöke az augusztus ötödikei események következményeiről beszélt. Elmondta, hogy a párt megpróbált lakossági fórumot szervezni Devecserben, azonban ez a szándékuk ellenállásba ütközött. Végül mégis sikerült egyezségre jutniuk Toldi Tamással, a város polgármesterével, így Devecser önkormányzata megrendezi a lakossági fórumot, amin a cigányok és nem cigányok, valamint a Jobbik képviselői egyenlő vitapartnerként vesznek részt.


Ferenczi Gábor és Orbán Imre

A képviselő méltatta a város konstruktív hozzáállását, és reményétfejezte ki, hogy közösen sikerül majd megoldaniuk a magyar-cigány együttélés problémáit. Az eseményt nagyjából 2-3 hét múlva rendezi meg az önkormányzat, a pontos helyszínről és időpontról értesítik a lakosokat. Ferenczi Gábor hozzátette, augusztus ötödike óta Devecseren rend és béke van, ha másért nem is, ezért megérte a demonstrációt megszervezni.

A Jobbik önkormányzati képviselője beszélt az iskolai erőszakkal szembeni fellépésről is. Ferenczi Gábor tervezi, hogy szeptemberben meglátogatja a devecseri általános iskolát, hogy teljes képet kaphasson arról, hogy rengeteg szülő miért taníttatja inkább a környező városokba a gyermekét.

Hozzátette azt is, ő abban hisz, hogy a deviáns gyermekeket ki kell emelni az osztályközösségekből és külön foglalkozni velük. Elhangzott, ez érdeke lenne az osztály tanulni vágyó tagjainak és a pedagógusoknak is, hiszen az órák rendben zajlanának, a renitens diákokat pedig a problémás gyerekekre specializálódott pedagógusok zárkóztatnák fel. Ferenczi Gábor hangsúlyozta, ez a szegregáció nem faji, hanem kizárólag viselkedési alapon zajlana.

Orbán Imre, a Jobbik megyei közgyűlési képviselője, Veszprém megyei alelnöke vette át a szót. Elmondta, augusztus ötödikével átszakadt egy gát, és egyre több olyan ember fordul hozzájuk, akik cigányok által elkövetett bűneset áldozatai lettek. Elhangzott, Veszprém megyében is növekszik a bűncselekmények száma.

Orbán Imre arra kér mindenkit, hogy figyeljünk egymásra és értékeinkre. Ne engedjünk be lakásunkba gyanús személyeket, és ha azt látjuk, valakit zaklatnak vagy megtámadnak az utcán, annak siessünk a segítségére, vagy ha mi nem vagyunk erre képesek, gyorsan szóljunk valakinek, aki tud segíteni.

A képviselő felhívta a figyelmet arra is, hogy akármilyen apró bűneset áldozatai vagyunk, a rendőrséget mindenképp értesítsük. Hozzátette, ha ott nem hajlandók jegyzőkönyvbe venni az esetünket, kérjük a felettest.

A két képviselő hozzátette, minden érdeklődőt szeretettel várnak Szeptember nyolcadikán Veszprémben a Magyar Élet Menetére. Az eseményen Vona Gábor, a Jobbik elnöke és dr. Morvai Krisztina, EP képviselő mellett beszédet mond Kovács Rajmund a Jobbik veszprémi alapszervezetének elnöke, Scherer Enikő a Jobbik veszprémi alapszervezetének legfiatalabb tagja, és Ferenczi Gábor, országgyűlési képviselő is.

Horák János
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.