Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kiszabadították az elrabolt magyarokat

2012. augusztus 25. 15:42 // Forrás: MTI
Kiszabadították a Szíriában augusztus közepén elrabolt három magyart - jelentette be Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Közölte: mindhárman jó állapotban és biztonságban vannak, hamarosan a TEK "fennhatósága alá kerülnek", és akár pár órán belül elindulhatnak Magyarország felé, de még rengeteg szervezési tevékenységre van szükség. Megjegyezte továbbá, hogy a körülmények meglehetősen kaotikusak voltak. A főigazgató később újságíróknak hozzátette azt is, hogy a TEK tervei szerint a három magyar 3-5 nap múlva térhet haza Magyarországra.

Hajdu János éppen egy kerekasztal-beszélgetés közben kapta telefonon a kiszabadítás hírét, amelynek bejelentését a Tranzit - Fesztivál a határon elnevezésű közéleti rendezvény résztvevői nagy tapssal fogadták. A kiszabadításról és a három magyarról további részleteket nem közölt.

A korábban elrabolt másik két magyarról nincsenek újabb információk - tette hozzá a TEK főigazgatója.
Havasi Bertalannak, a miniszterelnök sajtófőnökének korábbi - a TEK főigazgatójának jelentése alapján adott - tájékoztatása szerint augusztus 13-án délelőtt 9.00 és 11.00 óra között a szír főváros, Damaszkusz külvárosában fegyveresek megállítottak egy gépkocsit, majd annak utasait - három magyar és három szír állampolgárt - elrabolták.

Mindhárom 40 év körüli magyar férfi korábban rendőr volt, a rendőrség különböző szakmai területein teljesítettek szolgálatot. Mindannyian évekkel ezelőtt leszereltek.
A TEK jelenleg két, egymással párhuzamosan futó, szíriai emberrablási ügyben végez felderítést, a központ válságstábjának munkája, a külföldi partnerszervekkel való kapcsolattartás és a Külügyminisztériummal történő együttműködés folyamatos.

Április végén ugyanis ugyancsak Szíriában ismeretlen fegyveresek elhurcoltak két magyar állampolgárságú férfit, amikor rablótámadás történt egy cég telephelyén, az ország északkeleti részén. Május elején a TEK munkatársai Szíriába utaztak, hogy a szír hatóságokkal együttműködve épségben ki tudják szabadítani az elrabolt két magyart. Róluk azóta nincs hír.

A Szíriában kialakult rossz biztonsági helyzet, valamint "a sorozatos emberrablások" miatt a Külügyminisztérium augusztus 15-én ismételten és nyomatékkal kérte a magyarokat, hogy ne utazzanak az országba, illetve az esetlegesen még ott tartózkodók haladéktalanul hagyják el Szíriát.

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.