Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Iskolakezdés, több hullámban

2012. augusztus 26. 13:12 // Forrás: fotó:sxc.hu
A gyerekek megértik, a szülők nem tehetik meg, hogy mindenből a legújabb és divatos felszerelést vegyék meg az új tanévre. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Szeptember 3-tól a közoktatásban 1 millió 295 ezer 800 diák veszi hátára az iskolatáskát. Az általános iskolában 748 ezer, gimnáziumban 191.800, szakközépiskolában 227.600, szakiskolában 128.400 tanuló kezdi meg a tanévet - olvasható az MTI összefoglalójában.

Ehhez a statisztikához Ágnes és Attila három gyerekkel járul hozzá, egy általános és kettő középiskolás gyereket nevelnek, sőt, augusztusban megérkezett a legkisebb családtag is, de ő még csak a pelenkafogyasztásban jár az élen, az iskalakezdés még nem érinti.

Talán épp a baba születésére készülve, idén csak az utolsó napokban nézik át, mi szükséges a tanévkezdéshez. Ezt megelőzi egy gyors leltár, igyekeznek minél több tavalyi írószert idén is felhasználni, néhány üres füzet is lapulhat a fiókban. Ezt követően indulnak el, hogy valamelyik város széli szupermarketben beszerezzék, ami szükséges. Igyekeznek mindent egy helyen megvenni, ezzel időt és pénzt spórolhatnak meg, de ha valami speciális dolog is kell az év elejére, azért felkeresnek egy szaküzletet. Abban már most biztosak, szeptemberben újabb kört kell futniuk, hiszen a tanárok csak az első napokban mondják meg pontosan, milyen felszerelésre lesz szükség év közben. Korábban előre megkapták a listát az iskoláktól, ez idén elmaradt. A tanszereken kívül figyelni kell még az esetlegesen kinőtt tornaruhára, ünneplőre is.

Az apa munkahelyétől kapott, gyerekenkénti 12 ezer forintos iskolakezdési támogatás az első becsengetésre már rég elfogy, pedig ekkor is akadnak még költségek. A könyvek átvételekor kell kifizetni az első havi étkeztetési díjat - várhatóan gyerekenként körülbelül 3200 forint, ami félárat jelent, de ha gyermekvédelmi támogatásban is részesülnének, akkor ingyenes lenne -, aztán jön az osztálypénz, az iskola kér zsebkendőt, wc-papírt, esetleg folyékony szappant. Még néhány száz, ezer forint fénymásolásra, színházra, sőt, ha a gyermek versenyeken is részt vesz (pl. matematika), azt is a szülőknek kell állnia. Természetesen jogosultak az ingyenes tankönyvekre, ez a tervek szerint két gyermeknél a gyakorlatban is így lesz, egy esetben az (alapítványi) iskola 22 ezer helyett 12 ezer forintot kér majd a könyvekért.

Érdeklődésünkre elmondták még, nem szokták összeszámolni, hogy mennyi a teljes iskolakezdési kiadás, nem is merik. Mindent megtesznek azért, hogy a gyerekek semmiből se szenvedjenek hiányt, a fiatalok pedig megértik, a szülők nem tehetik meg, hogy mindenből a legújabb és divatos felszerelést vegyék meg az új tanévre.

Cseh Zoltán
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.