Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Zánkán otthon vannak a fiatalok

2012. augusztus 30. 13:57 // Forrás: MTI
Magyarországon van egy pont, amelyre a fiatalok otthonként számíthatnak, ez pedig Zánka - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes csütörtökön a balatoni településen, az Új nemzedék központ főépületének átadó ünnepségén. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A közigazgatási és igazságügyi miniszter kifejtette: Zánka története jól mutatja, hogy 1989 után az állami vagyonnal, a gyermekekkel, fiatalokkal kapcsolatban tanácstalan volt az állami politika: hiába épült meg a hetvenes évek elején, szép környezetben, jó infrastruktúrával az ifjúsági centrum, nem született egyértelmű koncepció a fejlesztésekről, döntés a pénzügyi támogatásról, ezért az elmúlt húsz évben egyik-napról a másikra élt Zánka.

Kijelentette: nagy öröm számára, hogy az idei évtől a minisztérium lehet a gazdája a zánkai komplexumnak, amelyet - Új nemzedék központ elnevezéssel "végre pályára állítanak".

Zánka olyan központ legyen, ahol a szociálisan rászorultak és a jövő tehetségei üdülhetnek szervezett keretek között, élvezhetik az igényes programokat, képzést kaphatnak, "és ahol jól gazdálkodva a ránk bízott vagyonnal a jövőt biztosíthatjuk a felnövekvő nemzedéknek" - fejtette ki elképzeléseit a miniszter.

Mihalovics Péter, az Új nemzedékek jövőjéért program koordinációjáért felelős miniszteri biztos emlékeztetett arra: a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium áprilisban vette át a zánkai komplexumot. Az Új nemzedék központ céljaként azt határozták meg, hogy olyan programokat szervezzenek, amelyek megfelelnek a 21. századi fiataloknak. 

Elmondta, hogy az Új Széchenyi Tervnek köszönhetően a főépület idén befejeződött, több mint 460 millió forintos építészeti és gépészeti felújítása után a nyári épületek is megújulhatnak.

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.