Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Hagyományteremtés az iskola-rendőre program keretében

2012. augusztus 31. 9:38 // Forrás: Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság
Nagyszabású iskolakezdési akciót indít a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szeptember első hetében. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Mint ismert, 2008. szeptember 1-jével az ORFK meghirdette „Az iskola rendőre” programot, amelynek sokszor hangoztatott célja, hogy a rendőrség közelebb kerüljön az ifjúsághoz és ez által „pozitív rendőr-kép” alakuljon ki a gyerekekben, szülőkben és a pedagógusokban. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság is saját zászlajára tűzte ennek megvalósítását, amelyet idén is nagy lendülettel folytat.

2012.09.03-án, az első iskolai napon Pápán indítja útjára azt a tanévkezdési programot, amelynek keretében az iskola rendőre a város egyik általános iskolájába ellátogatva a legkisebbek mellett a szülőket is megszólítja. Az első osztályosok fogékonyságát kihasználva és a szülői felelősség erősítését megcélozva egy olyan közeget szeretnénk kialakítani az oktatási intézményekben, amelyben a mindennapok része egymás támogatása, a bűn- és balesetmegelőzési tanácsok alkalmazása és az iskolarendőrökkel való jó kapcsolat.

A program keretében az iskola rendőre nem csak a legkisebbeknek, hanem szüleiknek figyelmét is felhívja a felelősségteljes közlekedésre, a bűn- és balesetmegelőzés fontosságára. Idén például éppen aktuálissá válik a KRESZ változása, így amíg a kicsik játszva tanulnak, addig a szülők egy segítőkész rendőr társaságában vitathatják meg véleményüket az új közlekedési szabályokról.

Na de mi is ebben a hagyományteremtő?

Folytatni kívánt újdonság, hogy ettől az évtől nem csak az iskolásokat, de szüleiket is közvetlenül szólítjuk meg. Emellett hagyományteremtő azért is, mert már idén mind a hét rendőrkapitányság megindítja a programot a saját területén, de ez a folyamat jövőre sem állhat meg. 2013-ban egy másik iskolát megcélozva, egy friss témával, jogi aktualitással, közbiztonságot érintő kérdéssel a „zsebben” indulnak majd el az iskolarendőrök, hogy újabb családok ismerjék meg közelebbről munkánkat, céljainkat. 

vehir.hu
további cikkek
Világrekordot döntött a magyar íjász közélet Világrekordot döntött a magyar íjász Alig találták meg a rekordot jelentő nyílvesszőt, amely végül 1063,59 méterre ért földet. Mónus József mindössze 80 centiméterrel javította meg a 29 éve fennálló világrekordot. tegnap 15:45 Hét év után visszatérhet Magyarország az Eurovízióra közélet Hét év után visszatérhet Magyarország az Eurovízióra Újra lehet magyar versenyző az Eurovíziós Dalfesztiválon. A közmédia átmeneti vezetése kedvezőbb nevezési feltételekről állapodott meg a verseny szervezőivel, így hét év kihagyás után megnyílhat az út Magyarország visszatérése előtt. Döntés még nincs, arra december elejéig várni kell. tegnap 12:32 Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat közélet Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat Szeptemberben ismét a sporté lesz a főszerep Veszprémben: két különleges, ingyenes és Ötpróba‑pontszerző esemény várja a családokat, a szabadidősportolókat és a tapasztalt versenyzőket. A Valeo Határok nélkül Úszónap és az I. Kiskuti Csárda Veszprém Sportrégió Terepduatlon Fesztivál célja, hogy a mozgás örömét mindenki számára elérhetővé tegye – korhatár és határok nélkül. tegnap 10:49

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.