Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Márfi Gyula: a vallás a műveltség része

2012. szeptember 1. 22:36 // Forrás: MTI
A vallás az alapvető műveltség része - hangsúlyozta Márfi Gyula veszprémi érsek a tósokberéndi Szent István király római katolikus általános iskola, az érsekség új intézménye tanévnyitóján. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Az érsek megköszönte a szülők bizalmát, hogy katolikus iskolába adták gyermeküket, s reményét fejezte ki, hogy nem csalódnak az intézményben. Nem biztos, hogy ez lesz az ország legjobb iskolája, de itt olyan pluszt kapnak a diákok, amit másutt nem - állapította meg.

Elítélően szólt arról a pedagógiai módszerről, amely megfogalmazása szerint robotnak tekinti a gyereket, akibe minél több ismeretet kell beletáplálni, holott ahhoz, hogy boldog és teljes ember legyen, a lelkét is nevelni kell; az intelligencia mellett a szellemet is - mutatott rá. Hozzátette: a katolikus iskolában nemcsak szakismereteket sajátítanak majd el a gyerekek, hanem vallási ismereteket is, hiszen ez biztosítja, hogy egész emberek, és ne torzók kerüljenek ki az életbe. A vallás ismerete az alapvető műveltség része - figyelmeztetett.

Az érsek megáldotta az 1940-es években alapított, az egyház által megvásárolt és újraalapított iskolát, majd az iskola 18 éves hagyományát követve a másodikosok átadták a Kéri Miklós helyi vállalkozó által készített 362,5 méter hosszú textilkukac egy darabját egy év megőrzésre az elsősöknek.

Rieder András iskolaigazgató felhívta a diákok figyelmét, hogy valami megváltozott az életükben: beszédükben, viselkedésükben, cselekedeteikben, értékrendjükben is jelenjék meg, hogy katolikus iskolába járnak.

A tanévkezdésre három tantermet, egy vizesblokkot és a konyhát újították fel, több mint tízmillió forintból - mondta az MTI kérdésre. Hozzáfűzte: a 236 fős iskolából mindössze három tanulót vittek el a szüleik, mert nem tudtak azonosulni az egyházi fenntartással. Tájékoztatása szerint idén két osztályban 39 elsős kezdte meg tanulmányait, s többen - felsőbb évfolyamokra is - várólistán vannak.

A hittan heti két órában kötelező a diákoknak - a más felekezetűeknek saját vallásuk szerint -, havonta egyszer délelőtt szentmise szerepel az órarendjükben, húsvét és karácsony előtt lelkigyakorlaton kell részt venniük - fűzte hozzá.

Az iskolai tanévnyitó után Márfi Gyula a helyi templomban Veni Sancte évnyitó szentmisét mutatott be.
 

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.