Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kétezer iskola kerül állami fenntartásba

2012. szeptember 4. 8:31 // Forrás: MTI
Az oktatási államtitkár arra számít, hogy legalább kétezer iskola kerül majd át állami fenntartásba januártól. Erről az oktatási államtitkár az M1 Este című műsorában beszélt hétfőn. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Emlékeztetett: az önkormányzatoknak szeptember végéig kell szándéknyilatkozatot tenniük arról, hogy tudják-e a jövőben vállalni az intézmények fenntartását. Ezt követően - már a költségvetési számok pontosabb ismeretében - október végéig kell a 3000 főnél nagyobb lélekszámú településeken a képviselőtestületeknek egyértelműen nyilatkozniuk.

Kifejtette: pontosan szabályozták, milyen körülmények hiánya esetén mondhatnak le az önkormányzatok a működtetésről.

Úgy sejtem az intézmények jóval több mint felét, legalább kétezer intézményt kell majd a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak koordinálnia - fogalmazott Hoffmann Rózsa.

Nem lesznek ugyanakkor szándékolt elbocsátások, és összevonások - erősítette meg ismét az oktatási államtitkár. Hozzátette: korábban jelezték, hogy azoknak a paramétereknek, amelyeket a törvény egyértelműen lefektet, meg kell felelni. Ha ebből az következik, hogy szomszédos iskolákban csak 10-12 gyerek van, akkor ott nyilvánvalóan összevonásra lesz szükség, és ebből az következik, hogy ott kevesebb pedagógus is el tudja látni a feladatot - jelezte. Az iskolaköpeny használatáról azt mondta: az egyenruha, vagy iskolaköpeny nagyon sok előnnyel jár.

Azt az óriási különbséget, ami a gyerekek között van öltözködésben a köpeny "áldásos módon eltakarja". Emellett magyar munkavállalók kapcsolódhatnának be közbeszerzés útján a köpenyek, egyenruhák megvarrásába - jegyezte meg.

"Melengetem ezt a gondolatot (...) vállalom, hogy nagyon jónak tartanám" - fogalmazott, hozzátéve: keresnek hozzá forrásokat.

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.