Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Száz emberből csak tizenöt segít

2012. szeptember 6. 12:07 // Forrás: Országos Mentőszolgálat
Baleset esetén mindössze minden hatodik ember tud vagy mer segíteni a sérülteken, a bizonytalanság pedig még nagyobb visszatartó erőt jelent, mint az elsősegélynyújtási ismeretek hiánya – derül ki egy friss kutatásból. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A WEBBeteg.hu egészségportál ezért – az Országos Mentőszolgálattal együttműködve – kifejlesztette az Elsősegély – Mit kell tennem? mobilalkalmazást, amely mostantól gyakorlati tanácsokkal segíthet a mentők megérkezéséig.

A lakosság 80 százaléka vett már részt valamilyen elsősegélynyújtó tanfolyamon, ám baleset esetén az elsősegélynyújtásban aktívan részt vevők aránya legfeljebb 18 százalék lenne. A közúti balesetet látottak 12 százaléka segítségnyújtás nélkül továbbmegy a helyszínről. Döntő többségben (59%) segítséget hívnak a szemtanúk, ám más formában nem tudnak, vagy nem mernek segíteni a bajba jutottakon a mentők megérkezéséig.

A segítségnyújtást befolyásoló két legfontosabb tényező, hogy a segítségnyújtónak van-e bátorsága segíteni, illetve mennyire friss a megszerzett tudása. Habár magas a valamiféle oktatáson, tanfolyamon részt vettek aránya, saját bevallásuk szerint teljes biztonsággal mindössze a képzettek közel 20 százaléka tudná alkalmazni a megtanultakat. Minden bizonnyal ezért tartja szükségesnek a megkérdezettek többsége az általános és kötelező oktatást (93%) és különösen a gyakorlatorientált képzési lehetőséget (67%).

Az első 3-4 perc dönt a túlélés esélyéről

„2012 első félévében közel hétezer személyi sérüléssel járó közúti baleset történt, ezek következtében sajnos 250 személy életét vesztette. Körülbelül ugyanennyi, azaz hétezer dolgozó szenvedett munkahelyi balesetet, míg otthoni baleset következtében mintegy 1000 ember halt meg. A mentők a legtöbb esetben 10-15 perc alatt érkeznek a helyszínre, tapasztalataink szerint elenyésző azon esetek száma, amikor ez idő alatt megfelelő elsősegélynyújtás történik.” – nyilatkozza Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője. „Fontos lenne a mentők kiérkezéséig segítséget nyújtani, hiszen például hirtelen szívmegállás, légúti elzáródás, vagy erős vérzés esetén az első 3-5 perc meghatározó jelentőségű a túlélés, a gyógyulás szempontjából. Éppen ezért nem elég egyszer, elméletben megtanulni az elsősegélynyújtást, időnként ismételni és lehetőleg gyakorolni is kell.” – hangsúlyozta a szóvivő.

Zsebünkben a segítség

Annak érdekében, hogy az emberek időről-időre frissíthessék tudásukat és vészhelyzet esetén könnyen alkalmazható és szakszerű tanácsokat kapjanak, az Országos Mentőszolgálat a WEBBeteg.hu egészségportállal közösen az Elsősegélynyújtás világnapja alkalmából bemutatja az Elsősegély – Mit kell tennem? elnevezésű mobil alkalmazást, amely az első ingyenesen letölthető, magyar nyelvű, átfogó elsősegély segédlet.

„Az új alkalmazás egyszerre segít az elsősegélynyújtási ismeretek elsajátításában, illetve nyújt gyorsan elérhető konkrét tanácsokat bármilyen váratlan helyzetben. A fejlesztés során a tömör és gyorsan áttekinthető utasításokra, valamint az informatív képi megjelenítésre helyeztük a hangsúlyt, emellett telefonunk a tartózkodási helyünkhöz legközelebbi defibrillátort és kórházat is megjeleníti számunkra – emelte ki Sztankó Péter, a WEBBeteg.hu főszerkesztője. Legyen szó akár arról, hogy a vasárnapi ebédnél a gyermekünk félrenyel, szívinfarktusra gyanakszunk egy munkatársunknál, vagy éppen erőteljes allergiás rohamunk van, az alkalmazás megmutatja, mi a teendő. Azok, akik nem tudják telefonjukon maguknál tartani az alkalmazást, a http://elsosegely.webbeteg.hu internetes címen is elérik annak webes változatát.

Győrfi Pál bízik abban, hogy az üzenet minél több emberhez eljut és a jövőben egyre többen mernek és tudnak helyszíni segítséget nyújtani a mentők megérkezéséig.

Linkek

Mobil alkalmazás: http://elsosegely.webbeteg.hu/page/mobil_alkalmazas

Webes alkalmazás: http://elsosegely.webbeteg.hu

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.