Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Több mint ötezren igényeltek már diákhitel II-t

2012. szeptember 6. 13:27 // Forrás: MTI
Már több mint ötezer hallgató 1,163 millió forint értékben igényelte az augusztus 15. óta elérhető diákhitel II-t, a diákhitel I-et igénylők száma pedig meghaladta a 4 ezret szeptember 6-áig. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Erről sütörtöki sajtótájékoztatóján számolt be Bugár Csaba, a Diákhitel Központ (DK) Zrt. vezérigazgatója Budapesten.

Az idei első hiteligénylési időszak szeptember 17-éig tart. A társaság arra számít, hogy az idén költségtérítéses képzésre felvettek mintegy harmada, körülbelül 8 ezer hallgató veszi igénybe a diákhitelt.
Bugár Csaba tájékoztatása szerint ez a DK számára 3 milliárd forint kiadást jelent, a magyar állam számára pedig a kamattámogatás finanszírozása 3 millió forintba kerül az idén.

A legfrissebb adatok szerint az igényelt hitel a diákhitel II esetében jellemzően 233 ezer forint, a diákhitel I-nél pedig 220 ezer forint szemeszterenként. 

vehir.hu
további cikkek
Világrekordot döntött a magyar íjász közélet Világrekordot döntött a magyar íjász Alig találták meg a rekordot jelentő nyílvesszőt, amely végül 1063,59 méterre ért földet. Mónus József mindössze 80 centiméterrel javította meg a 29 éve fennálló világrekordot. tegnap 15:45 Hét év után visszatérhet Magyarország az Eurovízióra közélet Hét év után visszatérhet Magyarország az Eurovízióra Újra lehet magyar versenyző az Eurovíziós Dalfesztiválon. A közmédia átmeneti vezetése kedvezőbb nevezési feltételekről állapodott meg a verseny szervezőivel, így hét év kihagyás után megnyílhat az út Magyarország visszatérése előtt. Döntés még nincs, arra december elejéig várni kell. tegnap 12:32 Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat közélet Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat Szeptemberben ismét a sporté lesz a főszerep Veszprémben: két különleges, ingyenes és Ötpróba‑pontszerző esemény várja a családokat, a szabadidősportolókat és a tapasztalt versenyzőket. A Valeo Határok nélkül Úszónap és az I. Kiskuti Csárda Veszprém Sportrégió Terepduatlon Fesztivál célja, hogy a mozgás örömét mindenki számára elérhetővé tegye – korhatár és határok nélkül. tegnap 10:49

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.